Connect with us

Banánköztársaság

Goebbelsi propagandáról beszél a náci-nyilas söpredék hangján megszólaló „házelnök”

kövér lászló
Megosztás

Hogy a „házelnök” eszelős, az régóta nyilvánvaló – ez azonban éppen nem menti azokat, akik garázdálkodását, ámokfutását élvezik („133 legbátrabb ember”), illetve eltűrik (ellenzék). Megint elgondolkodhat az ember azon, mi folyik a magyar „közmédiában”, például a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában. Az egykor mértékadó politikai magazint az elsők között szerezte meg a Fidesz, a rasszista, bugris, nyilas orientációjú szélsőjobboldallal közösen.

Úgy tűnik, a helyzet nemhogy nem változott: egyre rosszabb.

Kövér László „házelnök” szereplései régóta botrányosak, bárhol nyilvánul is meg. Vasárnap ismét elszabadult.

Az elhangzottakról innen tájékozódhat, akinek jó a gyomra…

Handabandázhat bármit: a „133 legbátrabb magyar” lelkesen hőbörög hozzá.

Nekem mindössze egyetlen megjegyzésem van: a XX. század első feléből ismert szélsőjobboldali, náci-nyilas „moslékszövetséget” idéző „házelnöki” szózat a hatalom elvadulásának újabb, sokadik jele, s eme elvadulás ellen tisztességes embernek küzdenie kell, akár kommunistákkal együtt is.

Dicsőség, ha valakit Ķövér házelnök kommunistáz le…

házelnök

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Szijjártó az Ön nevében is "beleverte Németország orrát" náci múltjukba - Hogy miért? Mert szivárványszínűre "festenék" München stadionját a "tiszteletünkre" - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük