Connect with us

Kerítésen innen

Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja – Ne feledje alkalom adtán megköszönni neki(k) a lakóhelyének adott, vagy nem adott rezsitámogatást

Megosztás

Az összesen 44.000 millió közforint rezsitámogatást Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja alapján osztották el a (vár)városok és a (vár)önkormányzatok között úgy, hogy a fideszes vezetésű Debrecen kapta a legnagyobbat, hat ellenzéki vezetésű kerületnek egy fillér sem jutott.

Megosztás

Az összesen 44.000 millió közforint rezsitámogatást Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja alapján osztották el a (vár)városok és a (vár)önkormányzatok között úgy, hogy a fideszes vezetésű Debrecen kapta a legnagyobbat, hat ellenzéki vezetésű kerületnek egy fillér sem jutott.

A bűvös 44 milliárd

Hétfőn, kora este megjelent a kormany.hu-n a lista, amiből kiderült, hogy mekkora támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések. A Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség közleménye szerint összesen 44 milliárd forintot osztanak ki 138 város, illetve 17 fővárosi kerület között.

A tárca szerint a települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő.

„A támogatásért cserébe pedig mindenkitől takarékosságot kérünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről”

– írták. A Miniszterelnökség azt is közölte, hogy Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal az állami hozzájárulásról. Azt írták, a biztosok

mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre.

Ha ezekben a kerületekben lakik, Ön a döntnökök szemében sokadremdű állampolgár?

A fővárosi önkormányzatok közül

az ellenzéki vezetésű Óbuda (III.), Újpest (IV.), Ferencváros (IX.), Újbuda (XI), XV. kerület, és XVIII. kerület nem kapott egy fillért sem,

de az odaítélt pénzekben is nagy szórás van. Például a 120 ezer embernek otthont adó XIII. kerület kevesebb pénzt kapott (392 millió forint), mint Mohács (418 millió forint), ahol hatodannyian élnek.

Akik kaptak….

A nagy vidéki ellenzéki városok közül

  • Miskolc 1,24 milliárd,
  • Szegednek csaknem 1,3 milliárd,
  • Dunaújvárosnak 649 millió,
  • Pécsnek 1,04 milliárd forint támogatást ítéltek meg.

A fideszes vezetésű városok felemásan kaptak,

a legnagyobb összeg, a nagy fellegvárnak számító Debrecennek jutott, 3,18 milliárd forint, míg szomszédos megyeszékhely, Nyíregyházának 1,76 milliárd forint.

Győr és Székesfehérvár ezzel szemben rosszul járt a 254, illetve 237 millió forinttal.

Az ellenzéki fővárosi kerületek egyébként nem az első alkalommal nem kapnak támogatást,

2021-ben az iparűzési adó felének elvonása után kompenzációt fizetett a kormány. Akkor hat kerületi önkormányzat kapott pénzt, egyik sem volt ellenzéki.

Szerző