Gulyás-Kormányinfó – Friss, ropogós döntések az életünkről – Április közepén nyithatnak az iskolák

Csütörtökön ismét sajtótájékoztatót tart Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Európai Uniós csúcstalálkozó lesz csütörtökön, ennek a témája is a járványkezelés – ezzel kezdte a kormányinfót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint azt látni, hogy a harmadik hullámban a fertőzések száma továbbra is növekszik egész Európában, de

„sajnos a helyzet Magyarországon is rossz”

A helyzet komoly, de az egészségügyi ellátásrendszer képes biztosítani az ellátást még a jelenleginél magasabb számok mellett is. Gulyás Gergely azt mondta, hogy 1678 lélegeztetőgéppel felszerelt szabad ágy van, míg 10 441 lélegeztető nélküli szabad ágy. A kapacitásokat pedig tovább tudják bővíteni. – Megtettünk mindent azért, hogy az élő erő is elég legyen

– fogalmazott a miniszter.

Mint kiderült, 650 ezer olyan nyugdíjas van, aki még nem regisztrált az oltásra, őket a tiszti főorvos levélben kereste meg

Az uniós vakcinaszállítmányok „rendkívül bizonytalanul” érkeznek, de áprilisban minden korábbinál több oltóanyag jön majd. Ez annak is köszönhető, hogy a keleti vakcinákból is sok fog beérkezni.

A kormány döntött: ha a 2,5 milliót eléri a beoltottak száma, akkor kinyithatnak az iskolák

A számítások szerint ez azt jelenti, hogy legkorábban április 12-én vagy 19-én lehet nyitás. Az iskolák nyitása előtt beoltják a tanárokat és óvónőket, ez persze a regisztrációhoz van kötve.

A miniszter kitért a kereskedelmi kamara javaslatára, hogy 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhasson a boltokban. A kormány arra kérte az operatív törzset, hogy vizsgálja meg ennek életszerűségét és alkalmazhatóságát, erről pénteken születhet döntés. Nagyon aggasztónak nevezte Gulyás Gergely a mostani számokat, de abban bíznak, hogy az idősek beoltása után radikálisan csökkenni fognak a halálozási számok.

A kérdéseknél szóba került az ellenzék,

a miniszter ezúttal is arról beszélt, hogy a baloldal egy része oltásellenes. Ám szavai szerint mindenki biztos lehet abban, hogy Magyarországon csak a bevizsgált vakcinával oltanak. –

Mindenki biztos lehet abban, hogy biztonságos és védettséget nyújt

– fogalmazott. Minden oltásra szükség van és mentesíteni kellene a témát a pártpolitikától.

Az érettségik kapcsán

a miniszter azt mondta, hogy a tervek szerint május elején írásbeli, június elején szóbeli vizsgák lesznek. Reálisnak látszik, hogy május végéig mindenkit beoltanak, aki szeretné, de a helyzetet természetesen vizsgálják folyamatosan.

A nyitási tervvel együtt fogják nyilvánosságra hozni, hogy milyen lehetőségekkel jár majd a védettségi igazolvány.

A tetőzés időpontjáról számtalan vélemény van

Általában a szennyvízben található vírusanyagból is lehet következtetni, itt azt látni, hogy napok óta stagnál vagy csekély mértékben csökken. Közel lehetünk a harmadik hullám legmagasabb pontjához – fogalmazott a miniszter. Kapott kérdést Gulyás Gergely a friss kormányrendeletről, amelynek köszönhetően a háziorvosok is bevonhatók a kórházi ellátásba. Ez azonban elmondása szerint

egyelőre egy elvi lehetőség.

A kórházi túlterheltségről

Erre azt mondta, hogy

sokan vannak kórházban, de mindenki megkapja a megfelelő ellátást.

Az szerinte nem igaz, hogy ne lenne elegendő szakember vagy valaki nem kapná meg az ellátást. Az Országos Kórházi Főigazgatóság akciójára már 500 önkéntes jelentkezett, bevonták a védekezésbe az orvostanhallgatókat és a rezidenseket, lehetővé tették a magánszektorban dolgozók bevonását is. Ez utóbbi eddig nem történt meg.

Kiderült a kormányinfón, hogy amennyiben egy háziorvosnál maradt oltóanyag és már minden, a praxisában lévő időst beoltott, akkor felhívhat akár jóval fiatalabbakat is. A háziorvosoknak nagy szabadságuk van, a lényeg, hogy minél többen megkapják a vakcinát.

Nem igaz az a hír,

hogy a tankerületek ellenőrizhetnék a pedagógusok számítógépein lévő magántartalmakat – mondta Gulyás Gergely, reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi közlésére.

Önkormányzatok

Ugyancsak nem a járványhoz kapcsolódik, hogy az önkormányzatok mennyi pénzt kaptak a kormánytól, függ-e attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti polgármester áll a város élén. Gulyás Gergely szerint több kifizetés történt már az ellenzéki városokban.

Visszakanyarodva járványhoz,

a várandós kismamák és a szoptatós anyukák esetleges oltása is szóba került. Korábban az volt a tudományos vélemény, hogy a kismamák ne kapjanak oltást, de ezt most felülvizsgálják és az orvosi protokoll változhat is.

A vizsgálatnak néhány napon belül lehet eredménye.

Alacsony az újrafertőződések száma

A mutációk közül egyértelműen a brit mutáns hordozza a legnagyobb veszélyt, mert gyorsabban terjed és a fiatalokat is nagyobb számban érte el, mint a korábbi vírustörzs. Egyes vélemények szerint a mostani fertőzések 80 százalékát már ez okozza.

A helyzet komoly és a megbetegedések száma jelentős, ezt napról-napra adatok támasztják alá.

A legmagasabb halálozásról szóló hírek ugyanakkor Gulyás Gergely szerint nem felelnek meg a valóságnak.

Arra hivatkozott, hogy országonként eltérő, kik számítanak a koronavírus áldozatának. Ezúttal is a többlethalálozásokat vette alapul, mint objektív mérőszámot: eszerint Magyarországon 2020-ban 8,7 százalékkal haltak meg többen mint az előző évben, míg az EU országaiban ez a szám 10,6 százalék. Kiemelte azt is a miniszter, hogy nálunk nem voltak kapkodva meghozott kormányzati döntések.

A magyar járványkezelés intézkedései következetesek, megtervezettek Azt álhír-terjesztés, hogy lenne, aki nem kap a kórházban megfelelő ellátást.

Kiderült az is, hogy jelen pillanatban

1784-en vannak intenzív osztályon. Ez nem azonos a lélegeztetett betegek számával.

VIA Magyar Hang

Egy hozzászólás itt: “Gulyás-Kormányinfó – Friss, ropogós döntések az életünkről – Április közepén nyithatnak az iskolák

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük