Connect with us

Kiemelt hírek

Hamarosan kezdődhet az 5 és 11 év közöti gyerekek beoltása

Megosztás

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer vakcinájával.

pánikbeszerzés,
Megosztás

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával.

Nem kötelező erejü ajánlás

A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük.

A vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”

Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”, jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat.

A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közötti gyermekek számára, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében.

Döntés napokon belül

A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban.

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget.

„Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy ez nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében”

– tette hozzá Fauci.

A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 000 gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé. Ezen kívül – mint mondták – egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket. Ídézi az infostart az MTI hírét.

„Most befejezzük  ezt a kemény munkát és amint megkapjuk az FDA engedélyét és a CDC ajánlásait, lesz vakcina, így a gyerekek elkezdhetik feltűrni az ingujjukat.”

Fejezte be Rochelle Walensky, a CDC igazgatója az NBC-n idézte a Guardian.

Előzmény

Világraszóló bejelentés a Biontech-től! – Már az őszi iskolakezdés előtt indulhat a gyerekek oltása

Beoltás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük