Állati
Gyermekéhezés felszámolása a választási kampány alatt szünetel
Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadóként a „társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben” jár el. Hangzatos, semmitmondó, gumicsont munkakör. El ne felejtsük, mindezt tisztes, havi egy milliós fizetésért teszi.
Alapítvány a ködben
A nyilvánosság előtt éveken keresztül, mint a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője jelent meg: Audiból csirkét, malacot, vetőmagot osztva családoknak.
Kivágta a biztosítékot, amikor két évvel ezelőtt azt nyilatkozta:
“Az Orbán-kormány a felsorolt intézkedésekkel felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”, /…../ “egyéni esetek természetesen lehetnek, és azt sem állítom, hogy kevesen, de az nem a rendszer rossz vagy hiányos felépítéséből fakad. Sokkal inkább emberi mulasztásból, szülői felelőtlenségből”.
Hegedűs az elmúlt időszakban eltűnt a nyilvánosság elől, az alapítvány tetszhalott állapotban lehet. A hírek szerint a korábbi támogatók is odébb álltak. Most a Hír Tv Célpont című műsora járt utána annak, mi történt azokban a borsodi, hevesi és nógrádi falvakban, ahol Orbán jobbkeze, négy éve nagy médiafelhajtás közepette kisállatokat osztott.
A mélyszegénységben élők, azóta sem látták a „segély helyett háztájit” programot kitaláló miniszterelnöki főtanácsadót. A borsodi Arlón és Szendrőn egyetlen csibe sem maradt életben. A helyiek szerint azért, mert a szállítás és a kiosztás során nem úgy bántak a pár napos állatkákkal, ahogy kellett volna. Az egyik riportalany, aki csirkéket kapott, teljesen feleslegesnek, pénzkidobásnak mondta Hegedűs tevékenységét.
A Célpont több települést is meglátogatott azok közül, ahol Orbán Viktor súttógója, Hegedűs Zsuzsa kisállatokat osztott. Volt, ahol megmaradtak, de inkább eladták őket, mert a pénz gyorsabban kellett a szegényeknek, mint ahogy a csibéből rántott hús lesz. Állami és piaci cégek is támogatták az alapítványt, amely óriási sikerekről számolt be. Ám valójában kevés családnak változtatta meg az életét az elképzelés, amely hatalmas sikert aratott a Fidesz köreiben. Hegedűs jött, ment, a szegénység maradt.
Hegedüs kormányzati Jolliy Joker
A választási kampánystratégia kidolgozására hivatkozva hivatalosan is elnapolta a gyermekéhezés felszámolását Hegedűs Zsuzsa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője – tudta meg a Célpont, amikor a tapasztalatokról próbálták kérdezni őt.
„A választási kampánystratégia kidolgozásában Hegedüs Zsuzsa kuratóriumi elnök asszonynak fontos szerepe van, addig nyilatkozatot nem ad” – válaszolták a műsornak.
Levonhatjuk tehát a borzalmas következtetést: Fidesz számára a kampány fontosabb, mint az ünnepekkor is éhező gyermekek.
Audiból osztott malacokkal, csirkékkel nem lehet a gyermekéhezést megszüntetni. A éhező gyermekek számáról pontos adatok nincsenek, egyes kutatások szerint Magyarországon legalább 200 ezer gyermek alkalmanként, és 40-50 ezer gyermek rendszeresen éhezik. Ha már egy gyermek nem jut élelemhez, az is sok! A Fidesz kormány sokat tehetne azért, hogy ne legyen éhező gyermekszáj Magyarországon!, de akkor az „éhes” csókosok kevesebbet lophatnának!
Kapcsolódó cikk: Sokaknak a karácsony is csak az éhezésről szól
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
Pingback: Egyre drámaibb az éhezők száma Magyarországon - Fontos segítség az Élelmiszerbank! - Városi Kurír