Ez a nap
Gyurcsány: Kósa Lajos nem áldozat, hanem tettestárs
A Demokratikus Koalíció feljelenti Kósa Lajost, mert véleményük szerint a tárca nélküli miniszter nem áldozata, hanem tettestársa egy pénzmosási ügy előkészületének.
Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra vagy pénzmosásra bukkannak, de a miniszter nem tett eleget ennek a kötelességének. A DK elnöke hangsúlyozta, Kósa Lajosnak arról is tudnia kellett, hogy egy több mint négymilliárd eurós nagyságrendű összeg alkalmas a pénzpiacok tiltott befolyásolására.
Az ügyről minden bizonnyal a miniszterelnöknek is tudnia kellett – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz. A kormányfőtől azt kérdezi meg, hogy tudott-e Kósa Lajos ügyleteiről, adott-e azokra felhatalmazást és az esethez a Fidesznek van-e köze. A DK elnöke arra is kíváncsi, hogy a kormányfő el kíván-e járni Kósa Lajossal szemben, illetve hogyan fogja tisztázni saját és pártja szerepét az ügyben.
Egy kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, tényszerűen tudható, hogy Kósa Lajos megjelent egy közjegyzőnél, ahol okiratba foglalták az ő lehetséges szerepét egy több mint négymilliárd eurós ügyletben. Az is tudható, hogy a miniszter legalább nyolcszáz millió forintot kívánt elfogadni az édesanyja nevére, „minden bizonnyal a pénzkezelési tevékenység ellenértékeként” – fogalmazott.
A pártelnököt reagáltatták a fideszes Budai Gyula egy más témában tett kijelentésére, amelyik szerint korábban Czeglédy Csaba kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét. Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy „Budai Gyula nem csak marha, hanem ostoba is”, Czeglédy Csaba soha nem finanszírozta a DK kampányát.
(Forrás: MTI)
Kósa Lajos együtt szurkolt az olimpián a csengeri nő üzlettársaival
Szerző
Friss
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről