Debreczeni József közírót indítja az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) Miskolc egyes számú választókerületében, a jelöltet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is támogatja – mondta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke Miskolcon mintegy kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumán pénteken.
[mnky_ads id=”10551″]
Gyurcsány Ferenc azt mondta: választási kampány itt és most Miskolcon indul el, reményeik szerint sikerrel kecsegtet.
[mnky_ads id=”10552″]
A pártelnök úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormány élt és visszaélt hatalmával, ennek gátat kell szabni.

Megjegyezte: az országot kormányozni nem elegendő egy szűk kisebbség támogatásával, olyan világot kell teremteni, amelyben mindenki magáénak érzi a hazát.

A választás tétje az, hogy szabaddá váljanak az emberek, senki se diktáljon – emelte ki.

“Orbánnal nem alkuszunk” – hangoztatta.

Debreczeni József: csak együtt van esély a győzelemre

Debreczeni József bemutatkozásakor arról beszélt, hogy az ország nem maradhat abban a helyzetben, mint amilyenben ma van.

Mint mondta: bár nem született politikusnak, de mégis azzá lett, mert tanárként úgy látta jónak, korábban a Magyar Demokrata Fórum színeiben országgyűlési képviselő is volt.

Amennyiben újra bekerül a parlamentbe, arra törekszik majd, hogy a társadalom kettészakadását megállítsa, a szegényeknek és az elesetteknek segítsen, és hogy újra szabad legyen az oktatás.

Megemlítette, hogy Miskolc kettes számú választókerületében a DK az MSZP jelöltjét, Varga László jelenlegi országgyűlési képviselőt támogatja, mert „csak együtt van esély a győzelemre”.

DK: a kormány luxusnyugdíjjal venne szavazatot ukrán állampolgároktól

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány magyarul nem beszélő ukrán állampolgároknak ad luxusnyugdíjat, hogy szavazataikkal hatalomban tartsa a Fideszt.

Varju László, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselő mai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: korábban azzal a kérdéssel fordultak a kabinethez, hogy milyen céllal fordítottak 210 millió forint közpénzt kárpátaljai ukrán állampolgárok nyelvoktatására, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig válaszában azt közölte, magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat.

Az ellenzéki politikus szerint ezzel a válasszal a „nemzetieskedő Fidesz” egyszerre alázta meg a határon túl élő magyarokat és leplezte le, hogy a kormány közpénzből tanít ukrán állampolgárokat a magyar állampolgárság megszerzéséhez.

„Nyelvében él a nemzet” – fogalmazott Varju László, aki hazaárulónak minősítette a kormány „szavazatimportját”. Megjegyezte, a kormány válasza alapján akár több tízezer olyan ukrán állampolgár is szavazhat a tavaszi választáson, aki soha nem élt vagy fizetett adót Magyarországon.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanitt megerősítette, Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke vagyonnyilatkozat-tételi vizsgálatot kér maga ellen az Országgyűlés mentelmi bizottságától. Közölte, a volt kormányfő a hatályos törvényeknek megfelelően adta be vagyonnyilatkozatát, a vizsgálatra pedig a „Fidesz hecckampánya” miatt van szükség. Gyurcsány Ferenc befektetési számlái kivonatát is elküldte a testületnek – tette hozzá.

A DK szóvivője további kérdésekre reagálva elmondta, tárgyalnak az Együtt-tel a választási együttműködésről, a megbeszélések végkimeneteléről pedig tájékoztatást adnak majd.

A Magyar Idők főszerkesztője megelőzte Gyurcsány Ferencet?

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának tájékoztatása szerint a Magyar Idők főszerkesztője kezdeményezett elsőként vagyonnyilatkozati eljárást Gyurcsány Ferenccel szemben.

A testület elnöke, Hargitai János (KDNP) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejtette, Gajdics Ottó erről szóló elektronikus levele péntek délután érkezett meg hozzájuk, míg a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének e-mailen küldött beadványát szombat reggel kapták meg.

A Magyar Idők szombati számában közölte, főszerkesztőjük azt kérte a mentelmi bizottságtól, ellenőrizzék a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában foglaltak valóságtartalmát, kérjék be tőle a vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi viszonyokat igazoló dokumentumokat. Ha a bizottság azt állapítja meg, hogy a képviselői kötelezettségét Gyurcsány Ferenc szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, akkor mondja ki az összeférhetetlenséget – fogalmazott Gajdics Ottó.

A lap korábban arról írt, hogy a DK elnöke valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le, ugyanis nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amelyet Bécsben egy elitbankban, a Schoellerbank AG-nál helyezett el.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője napközben azt közölte az MTI-vel, Gyurcsány Ferenc a vagyonbevallásával kapcsolatos hazug vádakra válaszolva kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást saját maga ellen.

„Világossá kívánja tenni, hogy nem ő, hanem Orbán miniszterelnök rejtegeti vagyonát, nem az ő feleségének van temérdek földje, nem az ő apja lett dúsgazdag vállalkozó, nem az ő veje ellen folytat vizsgálatot az EU, nem az ő kebelbarátja lett gázszerelőből Magyarország egyik leggazdagabb embere” – fejtette ki a szóvivő.

A DK politikusa közleményében azt állította, hogy a Magyar Idők főszerkesztője húsz perccel Gyurcsány Ferenc szombat reggeli Facebook-posztját követően kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást.

„Nincs szebb, mint amikor a kormánymédia katonái szakmai, erkölcsi öngyilkosságot követnek el, mert hazudnak, reggel, délben és este” – fogalmazott Gréczy Zsolt.

(Forrás: MTI)
[mnky_ads id=”4666″]
[mnky_ads id=”4670″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét