Ha nyugdíjas vagy, csókoltat a Volán, de másodrendű állampolgárnak minősít

Az alábbi meglehetősen érdekes, ám az érdekesnek nem a pozitív tartományába eső levelet kaptuk egy Volán-járatot használni akaró nyugdíjas olvasónktól, aki december  23-án útra kelt egyik legnagyobb vidéki városunk felé – pechjére busszal.

Nem úgy van az!

Tudom, most a legtöbben arra gondolnak, biztosan olyan ócska volt a busz, hogy lerobbant és mi, az utasok ott fagyoskodtunk órákig az út mentén, pedig nem ez történt. Férjem és én is nyugdíjasok vagyunk, a korunk is megvan hozzá (sajnos), ezért ingyen utazunk. 20-án felkerekedtünk és eljöttünk a lányunkhoz a fővárosba, hogy lássuk még őket és az unokákat az ünnepek előtt. Úgy terveztük, 23-án délelőtt megyünk haza Pécsre. Számoltunk a tumultussal, így közel az indulási idő előtt háromnegyed órával ott álltunk a népligeti pályaudvar megállójában, közvetlenül azután, hogy a mélygarázsból szó szerint elzavarták a lányomat, pedig csak azt kérte, hadd állhasson be annyi időre, amig kitesz bennünket. Megértés helyett jött számszerűleg az első kioktatás, hogy minek jött le, ha „ég a tele lámpa” és már fordult is el a „kedves úr”,  hogy belemakogja a nála lévő telefonba: „nagyon kajás vagyok, hozzál már valamit gyorsan!”. Ja, az más! – gondoltuk és elhúztuk a belünket.

Van jegy, nincs jegy és ha nem kell jegy, akkor is kell

A gyerek megált a tilosban, mi kikaptuk a cuccunkat és szaladtunk a buszhoz. Még háromnegyed óra volt az indulásig, de többen már ott toporogtak. A sofőr kiszólt, hogy azok jöjjenek, akik elővételben vettek jegyet, majd még néhányan, végül mi is felszálltunk (volna), ám velünk közölte a buszvezető, hogy nincs több hely, különben sincs jegyünk, próbálkozzunk a fél óra múlva induló járattal. Hiába érveltünk:

hogy lenne jegyünk, hiszen a korunk miatt ingyen utazunk, csak a vállát húzogatta, majd elstartolt.

Pénztári etűd

Jogvégzett férjem odarohant az információhoz és kiöntötte a lelkét a kalitkában helyet foglaló hölgynek , ám ott sem talált érző szívre, így hosszas győzködés után

kiállítottak nekünk egy „nemjegy jegyet”, amit mutassunk majd fel a sofőrnek.

Éppen beállt a busz mire odaértünk, itt már sikeresen felszállhattunk, elhelyezkedtünk, amikor egy hihetetlenül szürreális dologra lettünk figyelmesek.

„Amerikában meg verik a négereket…”

Egy korunkbeli házaspár hölgytagja már felszállt, míg a férje a sofőrre várt, hogy betetesse vele termetes csomagját a csomagtérbe, majd mikor ez megtörtént, követni akarta feleségét a buszra, de a vezető nem engedte, mondván

megtelt a busz.

Örkény tollára való! Lent a férj, fent az asszony, miközben a sofőr idegesen abajgatta a nőt, hogy döntse el végre, jön egyedül és a férje utánamegy az újabb fél óra múlva induló járattal, vagy leszáll. Mi már nem bírtuk tovább és felfüggesztve a szendvicsmajszolást megkérdeztük, hogy nincs-e valami közbülső megoldás, hogy mégse szakítsák szét a párt. A sofőr megvetően ránk nézett és csak ennyit mondott:

„Tilos a buszon enni!”

Mire mi:

„Amerikában meg verik a négereket!”

Ha értette értette, ha nem, hát nem. A sors a legnagyobb mókamester. Már egy ideje zötyögtünk, amikor felsikoltott az „átmeneti özvegy”, mert kiderült, hogy a lakáskulcs a férjnél maradt. Végezetül egy jó kívánság:

Békés, boldog karácsonyt és BUÉK a Volánnak, hátha jövőre megérti végre, hogy ő van az utazóért és nem fordítva!