Connect with us

Kerítésen innen

Hadházy Ákos: az ellenzéki pártok több okból is tévednek

Hadházy
Megosztás

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő, ez úttal Médiatanács-ügyben koppint a parlamenti ellenzéki pártok orrára.

100%-ban fideszes testület

Már majdnem négy hónap eltelt, amióta Szél Bernadett és én arra kértük az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyenek részt a színjátékban, ne jelöljenek tagokat a Médiatanácsba. Ez annyiban meg is valósult, hogy a Médiatanács tagjait jelölő bizottság nem működik, a Fidesz-KDNP – egyébként törvénytelen módon – nem választja újra a lejárt megbizatású tagokat, így egyelőre hivatalban marad a 100%-ban fideszes testület (és a stabil kétharmad miatt új választás esetén is fideszes marad majd).
Kiderült viszont, hogy az ellenzéki pártok tagokat delegálnának az ún. Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába. Ebben pozitívum az együttműködés, de nem feltétlen jó dolog együtt menni megkérdőjelezhető irányba.

Ha nem hallottak még erről a közalapítványról, nem az önök hibája, teljesen jelentéktelen szervezet.

Ez a tulajdonosa a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt-nek. Ez a cég lenne elvileg a közmédia, de szintén semmi jelentősége nincsen,hiszen a műsort az MTVA gyártja. A Duna Médiaszolgáltató elvileg a megrendelő, de ők a jelek szerint elégedettek a legyártott minőséggel.
Az ellenzéki pártok több okból tévednek, amikor tagokat delegálnak ebbe a kuratóriumba. Az egyik a közalapítvány jelentéktelensége, a második pedig az, hogy így is kisebbségben lesznek: az Országgyűlés ugyan 3 ellenzéki és 3 kormánypárti tagot választ, de a Médiatanács rögtön melléjük delegál még egy tagot és a testület elnökét, vagyis masszív kormánypárti többség lesz így is.
A harmadik, legfontosabb ellenérvem politikai jellegű: tavaly december óta arról beszélünk, hogy KI KELL KÖVETELNI a közmédia vezetésének leváltását, és egy új, konszenzusos elnök kinevezését. Ezt nem annyira szolgálja, ha újra beülünk abba a látszattestületbe, ami arra hivatott,hogy elfedje a valóságot, vagyis azt, hogy a közmédiából néphülyítés és aljas propaganda folyik. Ez a lépés semmivel sem visz közelebb ehhez a célhoz, sőt! És nem visz közelebb ezáltal a NER lebontsához sem. Legalábbis eddig semmit nem értünk el vele – talán meg kellene próbálni valami mást.

Forrás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük