Connect with us

Kerítésen innen

Hadházy Ákos: Boldog István után Becsóék körzetében is nyomoz a rendőrség a közbeszerzések manipulálásának gyanújával

becso-zsolt
Megosztás

„Persze csak azután lett nekik gyanús az ügy, hogy feljelentést tettem amiatt, hogy ugyanaz megy, mint Boldogéknál: a választókerület végtelenül szegény kis falvaiban mindenhol ugyanaz a cég nyer és mindenhol ugyanazok a cégek adják a kamu ajánlatokat azért, hogy legalább látszata legyen a versenynek.

Ez nem történhet máshogy, mint hogy valaki utasítja ezeket a falvakat a csalásra

Érdekes módon mindig egy-egy képviselőhöz tartozó körzetben játszanak ugyanazok a szereplők, ezt nehéz máshogy értelmezni, mint hogy a képviselők osztják a lapokat.

Boldog István ellen fellázadtak a polgármesterek, Becsóéknál majd meglátjuk. Az viszont tény, hogy legalább elindult egy nyomozás….”

-írta a független országgyűlési képviselő közösségi oldalán.

Versenyt korlátozó magatartás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult abban a Nógrád megyei, a TOP-os pályázatok ügyében összefonódásokat sejtető ügyben,

amelyről a Népszava számolt be elsőként márciusban, s amelynek részleteit Hadházy Ákos ismertette később korrupcióinfóján.

A független képviselő feljelentést tett az ügyben,

s a portálnak elmondta, az, hogy nyomozás indult, őt magát pedig a napokban tanúként is meghallgatják, arra utal: a fideszes Simonka György és Boldog István képviselők Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei körzeteihez hasonlóan a szintén fideszes Becsó Károly – illetve a korábbi ciklusokban, a testvére, Becsó Zsolt – képviselői körzetében is polipszerű összefonódások tapasztalhatók a pályázatok elnyerésénél.

A közbeszerzési eljárásoknál felmerült visszaélések tipikus jellemzője, hogy azokba fiktív vagy stróman személyekkel működtetett cégeket vonnak be, a pályázati részvétel a piaci szereplők konspiratív, összehangolt megbeszélése alapján történik, s rendre ugyanazok viszik el a közbeszerzéseket

– olvasható a feljelentésben.

A képviselő elmondta:

„…az eddig napvilágra került ügyekre általában jellemző, hogy egy adott fideszes országgyűlési képviselő körzetében egy vagy két közbeszerzési cég intézi az ügyeket, ismétlődik a pályázatra meghívottak köre, s mindig van van köztük olyan, amelyiknek semmi köze az építőiparhoz, vagyis csak „puffernek” hívják meg, teljesítendő a meghívásos pályázati feltételeket. Abban is közösek a tenderek, hogy azok értékhatárát ötvenmillió forint alatt húzzák meg, így ugyanis nem kell nyílt közbeszerzési eljárást kiírni, amin bárki elindulhatna….”

Ami olyan, az az is!

Hadházy Ákos szerint azért lehetnek érintettek a fideszes országgyűlési képviselők mert – miközben Boldog István és Simonka György ellen már folyik is eljárás ilyen jellegű visszaélések gyanúja miatt –, a cégadatokat elemezve az irányítottnak tűnő pályázatoknál egyazon cégcsoport jellemzően egy-egy választókerületet fed le, ami matematikailag sem lehet egyszerű véletlen.

Az, hogy a nógrádi ügyekben „csak” a rendőrség nyomoz, arra utal, hogy egyelőre itt nem vetődött fel országgyűlési képviselő közvetlen érintettsége, másképp ugyanis a központi ügyészségi nyomozóhivatal indította volna az eljárást. Ez azonban később még változhat

– tette hozzá a politikus.

Nógrád megyében egy olyan útépítő cég nyerte el sorra a pályázatokat,

amelynek székhelye ma is inkább egy tehenészeti telepre hasonlít.

A portál ottjártakor a fotós kollégát egészen a szomszéd faluig követték az ott posztoló biztonsági őrök, miután észrevették, hogy a közútról a telephelyet fényképezi.

Ebben a megyében is aránytalanul sokszor bonyolította a közbeszerzést ugyanaz a cég,

s a tenderekre meghívottak köre is sokszor fedte egymást. A körzeti TOP-os pályázatok legnagyobb nyertese a szécsényfelfalui székhelyű KELI-BAU Kft. volt, amely hosszú évekig növénytermesztési és állattenyésztési profillal működött, majd – épp a pályázati kiírások megjelenése előtt nem sokkal – útépítő céggé alakult. Ők a nógrádi 1. számú választókerületben

23 TOP-os beruházásból 17-et megnyertek,

köztük például az „anyatelepülésen”, Szécsényfelfaluban a Géczi patak mederrendezését is. A KELI-BAU Kft. korábban a faluban 2010 óta regnáló polgármester, Keresztes Imre lánya, majd a felesége nevén volt egészen 2016-ig, amikor Mester Henrik lett az ügyvezetője, felesége, Mester Henrikné pedig a tulajdonosa.

Hadházy Ákos a faluban járva véletlenül találkozott is előbbivel,

aki elmondta, hogy a cég tulajdonosa valójában nem ő, hanem Szécsényfelfalu polgármestere. Ezt a beszélgetést videókamera is rögzítette, a felvételt a képviselő a feljelentéséhez is csatolta. Keresztes Imre, Szécsényfelfalu polgármestere korábban lapunknak azt mondta: a KELI-BAU Kft.-ben a hozzátartozói évek óta semmilyen tisztséget nem töltenek be és tulajdonrésszel sem rendelkeznek.

A lap újságírója rákérdezett, hogy mi a véleménye arról, hogy az

  • ügyben rendőrségi nyomozás indult,
  • polgármesterként kapott-e már idézést tanúkénti meghallgatásra,
  • egyeztettek-e a beruházásokról a körzet korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselőjével,

de lapzártánkig nem válaszolt.

Becsó Károly korábban azt mondta: természetesen folyt egyeztetés a térségi polgármesterekkel, ismertették velük a pályázati lehetőségeket, ám arra nemmel válaszolt, hogy előre kijelölték volna, kikkel kell bonyolítani a közbeszerzéseket.

Ő és tetvére, Becsó Zsolt is hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy elsősorban a nógrádi cégek kapjanak lehetőséget a pályázatoknál,

„természetesen a törvények és jogszabályok betartása mellett”.

Áthelyezett eljárás

A büntetőfeljelentéssel kapcsolatban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kizárási indítványt terjesztett elő, hogy – miként indokolta – az elfogultságnak még a látszatát is elkerülje, így az ügy a Heves megyei gazdaságvédelmi nyomozókhoz került. Hadházy Ákost itt június 17-én hallgatják meg tanúként a Nógrád megyei közbeszerzések ügyében tett feljelentése nyomán.

A dokumentumok itt érhetőek el.

Forrás

Vázsonyi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük