Kerítésen innen
Hadházy: ‘ha elegen leszünk a Ferenciek terén, maga a rendőrség fog segíteni a híd lezárásában’
Hadházy Ákos keddi napra szervezett tüntetését nem engedélyezte a rendőrség – ezt maga a független képviselő osztotta meg a Facebook-oldalán, ugyanakkor felhívta a követői figyelmét arra, hogy ennek ellenére nem adja fel, és mindenáron megtartják az eseményt.
„Betiltják a Pride-ot?
Na és, ne foglalkozzunk vele, legfeljebb majd most elmegy rá az is, aki eddig nem- mondják sokan. Ez szép gesztus, de egyben elfogadása a helyzetnek. Sajnos a dolog ennél sokkal, de sokkal súlyosabb:
a Pride tiltása csak az első lépés a teljes diktatúra felé vezető tavaszi intézkedéscsomagban.
Mindenki érzékeli, hogy a Fidesz hatalma kicsit megroggyant, főképp a gazdaság állapota miatt. Megijedtek kicsit. Nagyon fontos azonban tudni, hogy – bár néha úgy tűnik – egyáltalán nem kapkodnak és nem rögtönöznek.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Vegyük észre:
amit ezekben a hetekben mondanak és tesznek, már évek óta a fiókjukban van. Ezek az Oroszországban már részletesen, hidegvérrel megírt és kipróbált, aljas forgatókönyvek előre bekészítve várták azt a pillanatot, amikor a kormány közvélemény-kutatásai is kimutatják, hogy önmagában a propagandagépezet már kevés a hatalom megtartásához.
Régóta ki van számítva minden és kiszámítható minden. Megvannak a már bevált receptek, hogy mikor mit kell bevetniük.
Eddig a propagandagépezet kiépítése és a szinte szóról szóra az oroszoktól másolt propagandakampányok (Brüsszel, Soros, migránsok, háború) elégségesek voltak. Most azonban a távoli, képzelt ellenségek helyébe magyar emberek egyes csoportjai képnek, konkrétan ellenük indul meg a hergelés, őket hozzák lehetetlen helyzetbe.
Mert ellenség mindig kell, hiszen a rendszer lételeme az ellenük folytatott háború.
Stációk
- Kezdik a Pride betiltásával, hiszen a homofóbia régi, jól bevált eszköze. Tisztességes ember nem is tehet mást, minthogy kiáll az LMBTQ közösség tagjai mellett!
- A Pride betiltásának farvizén nagyon durván korlátozzák a gyülekezési jogot és megteremtik az arcfelismerő rendszerek szinte korlátlan alkalmazásának lehetőségét (ami mellesleg ellentétes az EU-s joggal, de ez ma már nem számít).
- Indul a legújabb hadjárat az orosz mintára „külföldi ügynöknek” minősített lapok és jogvédő szervezetek ellen. Ezeket az intézményeket már létükben fenyegeti a kormány. Kocsis Máté már arra is utalgat, hogy lesznek közülük, akiket egyszerűen betiltanak. De persze lesznek, akiket „csak” lejáratnak és/vagy ellehetlenítenek.
- Hamarosan érkezik az „alaptörvény” sokadik módosítása, amely egyebek mellett lehetővé teszi –példátlan módon – magyar állampolgárok kitiltását az országból!
- Ma még beláthatatlan következményei lehetnek a „kábítószer elleni harc” belengetésének. Bő egy évtizede már belevágtak ebbe, de akkor a menekültválság elsodorta az akciót. Most viszont megint fennáll a veszélye, hogy a rendszer ellenségeit nemes egyszerűséggel „drogosnak” minősítik és büntetőjogi eszközökkel hurcolják meg. Ha szükséges, orosz mintára akár kábítószert csempészhetnek teljesen „tiszta” ellenzékiek, újságírók holmijai közé, amit majd diadalmasan megtalálhatnak.
- Ezekkell párhuzamosan kondícionálják az erre fogékony híveiket az erőszakra- a sokakat megdöbbentő „kocsmai” stílusú kommunikáció is a jól felépített terv része. Az oroszoknál, de pl. Szerbiában is bevált gyakorlat a békés ellenzéki tüntetők ellen felhergelt „ellentüntetők” bevetése.
- Amikor pedig már a fenti trükkök, megfélemlítések sem elegendőek, egyszerűen elcsalják a választást (persze az eddigieket is elcsalták). Na akkor lesz fontos a nekik nem tetsző demonstrációkat betiltani.
A gyülekezési jog korlátozása egyébként már a gyakorlatban is elkezdődött
Nekünk már papírunk van róla, hogy tilos tiltakozni a Pride betiltása ellen, vagy legalábbis csak úgy szabad tiltakozni, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalomnak. Az eredetileg az Erzsébet hídra szabályosan bejelentett demonstrációt ugyanis a rendőrség nem engedélyezte (pedig máskor számtalan alkalommal volt példa ilyesmire). Természetesen fellebbeztünk, az ügy a Kúrián van, de ebben kár lenne bízni.
Valójában egyetlen megoldás van: nagyon sokan kell kimennünk kedden 17 órától a Ferenciek terére! Ha elegen leszünk, a Ferenciek terén, maga a rendőrség fog segíteni a híd lezárásában, ugyanúgy, mint a múlt héten: amikor elállta előlünk az utat, azzal ugye ő maga zárta le a hidat.
Ha most kedden elegen leszünk, akkor a tömeg miatt a rendőrök kénytelenek lesznek lezárni a hídra vezető utat.
Nem kell tehát senkinek lökdösődni a rendőrökkel (nem is szabad, hiszen fontos, hogy a nyomásgyakorlás békés legyen!), csak mindenkinek hozni kell még magával néhány embert! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!2
-zárul Hadházy bejegyzése.
Friss
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról