Ez a nap
Hadházy nem vállal tisztséget az LMP-ben

Hadházy Ákos, az LMP eddigi társelnöke továbbra is támogatni fogja a parlamenti pártok és a parlamenten kívüli ellenzékiek együttműködését.
Tegnap este megalakult az LMP új frakciója, amihez csatlakoztam. Tisztséget sem a frakcióban, sem a pártban, sem a parlamentben nem fogok betölteni. Ahogy eddig is, továbbra is kifejezetten támogatni fogom a parlamenti pártok közötti és a parlamenten kívüli ellenzéki résztvevőkkel való együttműködést
– jelentette be Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
Hozzátette, mélyen elszomorítja, hogy a pártok nagyon gyorsan összefogtak, hogyan osszák el egymás között a Fidesz által felajánlott pozíciókat. Szerinte az ellenzéki képviselők „többsége ijesztően hamar túltette magát azon a dilemmán, hogy egy tisztességtelen választáson létrejött és kétes legitimitású parlamentbe fognak beülni. A tiltakozásnak sok formája lehetne a teljes bojkott és a teljes elfogadás közötti skálán. Az eddigi megállapodások nem arra utalnak, hogy az ellenzéki tárgyalásokon sikerült ezen a skálán a megfelelő pozíciót elfoglalni, az elfogadható megoldást megtalálni.”
Hadházy és az LMP egyes vezetőinek a viszonya már a választási kampányban elmérgesedett, ő például anélkül lépett vissza a választókörzetében egy esélyesebb ellenzéki javára, hogy erről a vezetés tudott volna. Később azt állította, hogy Schiffer András megfenyegette azokat, akik visszalépnének más ellenzéki jelölt javára, Schiffer ezt tagadta.
Végül etikai bizottság tárgyalta az önkényes visszalépők ügyét, ezen a tárgyaláson Sallai Róbert Benedek rátámadt Hadházyra.
(Forrás: Index)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…