Blogbazár
Hajós András: végül nem úgy lett, ahogy gondoltam, de felajánlásomat továbbra sem bántam meg, az ezzel kapcsolatos hideget-meleget állom
Emlékeznek még? Hajós András, az Emil.RuleZ énekese, műsorvezető közösségi oldalán egy a kórházi ellátásból kitett rászorulónak felajánlott egy szobát és a tőle telhető segítséget. Most beszámol az azóta történtekről.
„Úgy érzem, tartozom a pár héttel ezelőtti szoba-felajánlásom utótörténetével.
Még akkor gőzerővel nyomozni kezdtem, hogy ha be akarok valakit fogadni, mi a protokoll, hogy vannak a felelősségek, ki segít az ápolásban. Fantasztikus embereket és szervezeteket ismertem meg, többek között ezt az épp most induló honlapot építő csapatot. Beszéltem a 13. kerületi önkormányzat jegyző asszonyával, aki a szociális gondozási szolgáltatásukról adott gyorsan és készségesen tájékoztatást. Jelentkezett egy tündéri házaspár, akiknek van egy orvosi ágyuk, csak javíttatni kéne (spoiler:hazánkban nem lehet). Beszéltem orvosokkal, intézményi dolgozókkal, ápolásban tapasztaltakkal.
Összességében nagyon zavaros kép állt össze,
melyből világos lett:
a járvány alatt nem lesz olyan intézmény, amelyik vállalja a felelősséget, hogy olyan zárójelentésért ad ki, miszerint én ápolhatok otthon valakit.
Saját családtagja esetében az ember vállalja a felelősséget, egy idegen esetében kicsit más a helyzet, beszéltem jogászokkal, óvva intett mindenki, hogy gondatlan veszélyeztetés gyanújába kerüljek. Nem lett világos, hogy a szociális gondozás során, hány ember járna a beteghez, és az önkormányzat által biztosított 3 órán túl mik a lehetőségek.”
„Ezalatt közben valahogy a hisztéria is elült,
csend lett, számokat-adatokat sem tudtunk meg(nem is fogunk már soha), hogy hány helyen lenne, lett volna szükség a segyítségre. De ami a legérdekesebb, végül is nem jelentkezett senki. Írt egy asszony, hogy az édesanyja igényelné a segítséget, azonnali visszakérdezésemre már soha többet nem válaszolt. Jelentkezett még egy kedves huszonéves szélhámos, egy nehézsorsú család (akikre egyszer már elköltöttem 500e forintot) és néhányan egyszerűen csak pénzt kértek. Meg persze megkaptam, hogy csodálatos ember vagyok, és azt is, hogy egy szar alak, aki csak népszerűséget csihol a mások bajából.
Itt tartok, ez történt, ha valami lesz még ezügyben, akkor mesélek majd.
Végül nem úgy lett, ahogy gondoltam, de felajánlásomat továbbra sem bántam meg, az ezzel kapcsolatos hideget-meleget állom, de legalább kiderült: nagyon-nagyon sok jó és segítőkész ember és szervezet van és ezt jó tudni. Az első posztomra érkező rengeteg támogató és rajongó kommentről tudom, hogy nem nekem szól, hanem úgy értelmeztem, hogy közöttetek is ilyen rengeteg aranyszívű ember van, akik értik a lényeget.”
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen