Kerítésen innen
Halász János külön bejáratú „Mélytorok”- tulajdonos
Halász János kiállt a mélyen (sem) tisztelt munkaadói elé, vagyis elénk, és elmondta, hogy titkos és védett informátora szerint Czeglédy Csaba cipős dobozban szállította Gyurcsánynak a pénzt. Felvetődik a kérdés: honnan van informátora egy Fidesz-szóvivőnek? Vagy a kormánypártnak?
A cipős doboz, ami sokkal nagyobb, mint a Nokiás
Halász szemrebbenés nélkül, természetesen ellenőrizhetetlen forrásra hivatkozva jelentette be pénteken, hogy újabb – még a régebbi sem bizonyított – eget rengető bizonyítéka van Czeglédy és közvetve Gyurcsány ellen.
…újabb botrányos részletek láttak napvilágot a Czeglédy-ügyben, híradásokból kiderült ugyanis, hogy Czeglédy Csaba cipősdobozban szállította a áfacsalásból ellopott pénzt a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének.
És, hogy kitől?
….egy védett tanú vallomása szerint a börtönben ülő Czeglédy Csaba Gyurcsány jobb keze volt, mindig neki szóltak, ha készpénz kellett valamilyen illegális dologra.
Anonymus vallomása valakiknek valahol
„Czeglédy cipősdobozokban vitte a pénzt Gyurcsánynak, bejáratos volt a Gyurcsány-házba, így már értjük, hogy Gyurcsány miért védi annyira Czeglédyt és miért járkál Czeglédyhez…. és így már azt is értjük, hogy miről beszélt Gyurcsány Ferenc, amikor azt mondta: jobb ha nem tudjuk, hogy honnan vándorolt hozzájuk a pénz”.
A fentiek talán meggyőzőek lehetnek az elvakult Fidesz-hívők körében, de őket már nem kell győzködni, ők megvannak! Annak azonban, aki kétkedő, egy fikarcnyit sem segít a kormánypárt felé billenni, hiszen ezer sebből vérzik a fenti szöveg. Se egy név, se egy icipici bizonyíték, csak ködösítés. Ekkora a gáz, urak?
(forrás: mti)
„Czeglédy csak nem akar zsugorodni… Viszik hát a gyereket is!”
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz