Kerítésen innen
Handó Tünde, aki nem szent, de legalább maga felé hajlik a keze!

Az odáig megvan, hogy a az Országos Bírói Tanács (OBT) az a testület, amelynek a feladata az Országos Bírói Hivatal és annak fejének, Handó Tündének az ellenőrzése. Hát, ez az, amit hősnőnk nem szeret osztatlanul, ezért módosító javaslatokat tett a közigazgatási bíráskodás megújításával összefüggő ún. módosító salátatörvény tervezetéhez.
Handó-firnyák
Ezek a közigazgatási bíróságokat nem érintő, de az Országos Bírói Tanács jogköreivel és a Tanács által megállapított törvénysértésekkel szorosan összefüggő javaslatok azt a célt szolgálják az Országos Bírói Tanács közleménye szerint, hogy utólagos törvénymódosítással orvosolja az OBT által megállapított törvénysértéseket, amelyek miatt a bírói tanács májusban a tisztségtől való megfosztását kezdeményezte az Országgyűlésnél.

Az OBT szerint Handó mostani törvénymódosító kezdeményezése több célt szolgál. Ilyen például:
- Handó megemeltetné az Országos Bírói Tanács létszámát a jelenlegi 15-ről 26 főre, az OBT szerint a javaslat azt a célt szolgálja, hogy Handó elérje a jelenlegi összetételű, hat évre megválasztott felügyelő testület tagjainak idő előtti menesztését.
- legalizálná az OBT által aggályosnak nevezett kinevezési gyakorlatát.
- módosítaná a bírák áthelyezésének szabályait.
- lehetővé tenné a bírák kirendelését akkor is, ha a bírósági vezető és a vele hozzátartozói viszonyban lévő beosztottja között összeférhetetlenség merül fel.
- törvénybe iktatná, hogy személyzeti határozatok esetén az OBH elnöke, azaz ő maga ne állhasson alperesi pozícióban.
Utólagos törvényhozás?
Az OBT szerint az előterjesztésekkel Handó utólagos törvénymódosítással szeretné orvosolni az OBT által megállapított törvénysértéseket, amelyek miatt a bírói tanács májusban a tisztségtől való megfosztását kezdeményezte az Országgyűlésnél.
“Ez azonban a korábbi törvénysértések kiküszöbölésére nem alkalmas, legfeljebb annak elismeréseként értelmezhető”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul