Felborult egy hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este. Az esetet olvasók jelezték nekünk, de senki nem erősítette meg hivatalosan. A Hableány hajó tulajdonosa az Indexnek azt mondta, a hajó “ténylegesen” elsüllyedt, 34 fő volt a fedélzeten a legénységgel együtt, jelenleg rendkívüli erőkkel zajlik a mentési munka, hatóságok a helyszínen és a hajós társaság mindent megtesz azért, hogy mindenkit kimentsenek.


Frissítés!

Az M1 csatornán 23:15-kor elhangzó belügyminisztériumi tájékoztatás szerint 18 ember hollétéről tudnak a rendőrök és a mentősök, közülük 14-en egészségesen, épségben vannak, egy embert sikerült a parton újraéleszteni. 3 ember meghalt, és 16 ember hollétéről senki nem tud semmit, őket nagy erőkkel keresik.

Egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt, de zajlik a mentés

Az elsődleges az emberélet mentése. Az MTI szerda este 10 óra körül azt írta, néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek. Kollégáink sok rendőrt és mentőt látnak a Duna két partján.

Az MTI szerint a vízi rendészet, mentőhajó és tűzoltóhajó is segíti a mentést.

A Blikk információja szerint eddig három halott van.

A  Kis Hableány nevű hajó egyszer már 2017-ben is balesetet szenvedett

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét