Connect with us

Kerítésen túl

Három a magyar -na nem az igazság!- vétó (eddig)! Újra megakadályozta a kormány Kína elitélését az EU-ban

Megosztás

Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot.

Orbán: száguldunk, vágtatunk, jól állunk - Veszprémi kórház: korlátozzuk a járóbetegellátást
Megosztás

Az elmúlt hónapok során immár harmadszor akadályozta meg Magyarország, hogy az EU Kínával szemben elmarasztaló nyilatkozatot adjon ki. 

Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot

– írja a 444.

A lap német külügyi információkra hivatkozva azt írja, hogy

a 27 EU-tagállamból 26 aláírta az elítélő nyilatkozatot, azonban egy nem – Magyarország, ezzel megvétózva az állásfoglalás kiadását.

Ez az utóbbi időben a harmadik vétója Magyarországnak, amellyel Kínát védi:

korábban áprilisban és májusban is volt egy-egy nagyon hasonló ügy, amikor szintén a kínai-hongkongi helyzet miatt akart kiállni az EU Kínával szemben. Szijjártó Péter mindezt azzal indokolta, hogy

ezeknek az elítélő nyilatkozatoknak „semmi értelmük”.

Miguel Berger, a német kormány külügyi államtitkára posztolt a vétóról Twitteren hozzátéve:

meg kéne változtatni úgy a rendszert, hogy a külügyi döntéseket minősített többséggel is el lehessen fogadni.

Norbert Röttgen, a német parlament külügyi bizottságának vezetője szintén Twitteren írt arról, hogy

Magyarországot kihagyva ki kéne adniuk mégis az elutasító nyilatkozatot.

Magyarország az utóbbi időben nagyon bőkezű a vétókkal:

az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán is megakadályozták a közös nyilatkozás kiadását.

Háttér

Az EU 26 tagállama ezúttal a hongkongi elnyomás miatt akarta volna Kínát elítélni.

Hongkongban idén először tiltották meg, hogy a helyi polgárok megemlékezzenek az 1989-es Tienanmen téri vérfürdő évfordulójáról, a rendezvény főszervezőjét őrizetbe is vették.

A magyar kormány idén tavasszal Kína legfőbb védelmezőjévé lépett elő az EU-ban – korábban előfordult, hogy Görögország vétózott meg Kínát elítélő határozatokat, még amikor a baloldali Sziriza volt ott hatalmon. A magyar kormány kínai kapcsolatai különösen élénkek, kínai hitelből vasutat és egyetemet is építene, és az EU-ban egyetlenként kínai vakcinát is vásárolt.

 

vétó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Orbán-logika: ha Kína tesz az USA és az unió elítélő nyilatkozataira, akkor az utóbbiak a nevetségesek, nem Kína a renitens - Brávó! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük