Kerítésen innen
Három főbíró életveszélyesen megfenyegetett egy titkárnőt – bizarr vád, 2018 Magyarországáról
Eleinte csak a vájtfülüek vették komolyan, aztán búvópatakként kezdett terjedni a lehetősége, mára valósággá vált Orbán fenyegetése. Akik nem lépnek egyszerre, megnézhetik magukat!
Ki lesz a következő?
Hadházy Ákos közösségi oldaláról való a következő bejegyzés:
Egészen durva, de úgy tűnik, hogy az első koncepciós eljárások éppen bírók ellen indulhatnak el. Szép csendben, alig hallunk róla. Egy tegnapi hír szerint Szájer József felesége, Handó Tünde, az OBH elnöke elképesztő indoklással fegyelmi eljárást kezdeményez 3 OBT tag főbíró ellen. Az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjait a bírók választják maguk közül, ez a “bíróparlament”.
Az Országos Birói Hivatal (OBH-“bírókormány”) elnökét viszont az országgyűlési Fidesz többség választotta meg – nyilván nem véletlenül lett az ősfideszes Szájer felesége. Idén februárban a bírók új “parlamentet” választottak 6 évre, és a Tanács egészen komolyan kezdte bírálni a Hivatal elnökét, komolyan veszélyeztetve
Orbán szándékát a bíróságok maradék függetlenségének bedarálására.
A válasz nem maradt el. Miután nem sikerült tömeges lemondatásokkal működésképtelenné tenni a Tanácsot, Handó fegyelmi eljárást kezdeményez 3 bíró ellen. A történet egészen bizarr. A három főbíró azért ment be az irodájukba, mert iratokba akart betekinteni, amit Handó egy titkárnővel üzenve megtagadott. Az 50-es éveket idézően életszerűtlen vád szerint ezért a három főbíró ÉLETVESZÉLYESEN MEGFENYEGETTE A TITKÁRNŐT, miközben jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy Handó jogtalanul megtagadta a kérést.
Olyan idők jönnek, amikor naponta kapkodjuk majd a fejünket, ahogyan a kormány emberei újabb és újabb határokat lépnek át. Meg kell azonban ismételnem, hogy a bíróságok ügye kulcskérdés a korrupció elleni küzdelem és az EU tagságunk ügyében is.
Foci VB, soros törvény, alaptörvény, követhetetlenül sok korrupciós ügy, a híráradatban elvész három bíró fegyelmi ügye. Pedig a jelentősége sokkal nagyobb annál, mint hogy egy minuszos kis hír legyen.
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/1529444107166427
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…