HÁZ-táji történetek 0 186

Ezek hülyéskedő, ám mély fájdalomból fakadó ironizáló firkálmányok, amelyekkel az ÉS hasábjain ágáltam, rokonszenvet és ellenszenvet keltve, attól függően, hogy az olvasó éppen hol helyezkedik el a hierarchia létráján, vonal fölött vagy vonal alatt, netán éppen gödörben álldogál vagy a felhalmozott kupac tetején kakaskodik.

Értem én

Van, akit sért, mert ő önmagát az MTV-vel azonosítja. Nekem meg az MTV egy kicsit olyan, mint az apukám, meg az anyukám, akikkel nekem, mint gyermeküknek, szüntelenül feleselnem, szemtelenkednem, elégedetlenkednem kell, mi több, kötelességem, mert annál jobban szeretem őket, semmint hogy rájuk hagyjak ostoba tisztelettől vezérelve mindent. Ha nincs igazuk, akkor muszáj elvakultságukra és hibás lépéseikre figyelmeztetnem őket, ahogy tették szüleim is nem egyszer, óvó szeretettel.

Tudom, az embernek nem illik szidni az anyját meg az apját, a felmenőit, a rokonait, ismerőseit, de olykor mégis szükségszerű és hasznos. Ki ellen lázadozzon először az ember, ha nem a szülei ellen. Ebben az esetben azért legtöbbször a puha diktatúra falait ostromolhatjuk leginkább. Ha nem szeretném, ha nem kötődnék hozzá ezer szállal, akkor nem sokat törődnék vele. Lázadásomat, berzenkedésemet, kritikámat tehetem rosszul, de tehetem jól is. Évek óta az utóbbi mellett köteleztem el magam, s művelem több s kevesebb sikerrel, ha olykor egy-egy írásom nem is több egy „Szimbolista klapec” nyöszörgésénél. Azért a vájtfülűek értenek a szóból, s összekacsintanak velem.


Na, nem! Ez a cikk nem akar a „Magyarázom a bizonyítványom” lenni.

Én a MESTER szellemi nyomdokain még csak bátortalanul, de annál több hittel és reménnyel kullogok. De mert sírtam már arról ország, világ előtt: ƒ„Ha én filmet forgathatnék” – és nem forgathattam, s a remény csírája se éledezett bennem. Most világgá kürtölöm igen boldogan: „Filmet forgathatok!” – Nem olyan nagyot, olyan igazit, nagy vásznat betöltőt, és nem is celluloidra, csak videoszalagra, de mégis egy fikciós tévéfilmet, amelyre évek óta készülök. Éledezőben van újra egy műfaj, amelyről már azt hittük meghalt, elvérzett. Felágaskodott bennünk a remény az új struktúrában, a produceri rendszerben, hogy talán mégis szükség van ránk, a tudásunkra, a szenvedélyünkre, a munkánkra, s hogy a nézők is örülhetnek velünk.

Nem pusztán a megélhetésünkről van szó

Ha alig-alig, vagy egyáltalán nem kaptunk biztatást, a képernyő mégis sugallni kezdte. Akadtak irigyek, akadtak drukkerek. A HÁZ-ban sajnos most is több a kétség és a bizonytalanság, de soha annyi rendezőt, dramaturgot, szerkesztőt nem lehetett látni az aulában egymással beszélgetve, tűnődve, vitatkozva, mint az utóbbi hónapokban. Ötletek és vélemények soha ilyen hangos burjánzása nem töltötte be a HÁZ minden zegét-zugát. Véd- és dacszövetségek, baráti és szakmai disputák a büfében, az ebédlőben, a folyosókon, a szerkesztőségekben, a vágószobákban. Ha felröppent egy hír egy-egy elfogadott pályázati anyagról, aláírt forgatókönyvről, beindításra szánt gyermek, ifjúsági, irodalmi, kulturális magazin műsortervről, portréfilmről vagy drámai adaptációról, lázas izgalommal terjedt, gyűrűzött a szerencsés alkotó és kivitelező csapata, a stáb neve, s tudtunk minden nyertessel együtt örülni, mert a ma ő, holnap én lehetősége elérhető célnak bizonyult.

Ahogy velem is örültek a kollégák és munkatársak,

amikor megoszthattam velük a „forgathatok” mámorító, kiváltságos érzését, oly hosszú, ínséges majd két év után. Így van ez jól, ha megoszthatom örömöm, mert örülni szeretnék, büszkén vállalni és nem szégyenkezni. Emelt fővel akarom intézni dolgaimat, s nem szemlesütve, titokban, hanem nyíltan, mert nem ajándékba kaptam a lehetőséget, nem könyöradományként, hanem megdolgoztam érte.

Gábor- Vass
Gábor Miklós, és nagy szerelem, sírig hű társ Vass Éva

„Pá Drágám!”

– köszöntöttek leendő filmem címével azok a barátok, kollégák, akik az elmúlt időszakban velem együtt vártak és drukkoltak az újabb közös munka reményében, akik az ötlet születésétől támogatták tervemet, akik nem ütötték ki a tollat a kezemből mondván, te nem vagy író! Inspiráltak, amikor a rendszerváltás még el sem kezdődött sem az országban, sem a HÁZ-ban. Lám, érdemes volt, mert a téma ma is időszerű. A forgatókönyv ma is hordozza egy film lehetőségét, egy nagyjátékfilmét is, tudom, de elégedjünk meg azzal, ami van. Itt és most, ennyiből kell kihozni a legjobbat. Nem szabad várni, halogatni, hátha összejön egy koprodukció a filmgyárral. És ha nem? Akkor elúszhat az egész gyönyörűséges munka.

Márpedig ezt nem engedem kicsúszni a kezemből.

Tudom, alighogy elkezdem előkészíteni a filmet, szidni fogom a tévét, a szűkös, méltatlan körülményeket, a kényszerűségből adódó pénzhiányt, amelynek következményeként kevesellni fogom a forgatási napok számát, a színészek és a stábom gázsiját. A kevésből mégis a legjobbat akarom majd kihozni, s tudom, hogy mindenki sokat vár tőlem, de elsősorban én magamtól. Na, persze mindeközben azon gondolkozom, hogy szerezhetnék még egy kis zsozsót. Hogy az aranytojást tojó tyúkot megtaláljam hozzá. Nem tehetetlenségemből, hanem felelősségemből indíttatva. És akkor eszembe ötlött valami. Ilyen még úgy sem volt, s nem is lesz:

Két parádés színész, két parádés szerep

Tisztelt olvasó! Tisztelt tévénéző! Nem lehetnél Te az én aranytojó tyúkom, a szponzorom, vagy mecénásom? Én csak kiegészítést kérnék a filmemhez. Miután a készülő filmem 1946-47-ben játszódik, semmiféle bujtatott reklámlehetőségem nincs. De a főszereplő két nagyformátumú színész lesz, hiszen rájuk írtam a történetet. Vass Éva és Gábor Miklós. Nevük nem „áruvédjegy akármely mosóporon”, de talán akadnak még kis hazánkban olyan színház- és filmszerető emberek, nézők, ahogy a HÁZ-ban is akadtak főnökök, akiknek ez a két név, s hogy együtt játszhassanak két parádés szerepben, garancia a sikerre, s a szűkös anyagi lehetőségeik dacára is támogatnák egy új magyar tévéfilm létrejöttét. Teszik ezt akkor, amikor éppen nem buli, a kultúra támogatása csupán árukapcsolásos szponzorálás. Nos, én nem az utóbbit, hanem a mecénás szerepét kérném Önöktől.

Had idézzek abból a cetli-levélkéből,

amelyet Gábor Miklós Vass Évának írt, miután elolvasta a forgatókönyvet.

„ Lektori jelentés Évámnak a „Pá, Drágám” forgatókönyvről, ami kettőnknek íródott. Kedves, most fejeztem be a forgatókönyv elolvasását – könnyezve, meghatva. Éva! Ez egy nagyon szép könyv, és két nagyon szép szerep. A Te „Nagymama” szereped: az egy Mary Poppins, aki Magyarországra csöppent, ahol a varázslat nem él meg! Amikor a létrára mászik, ha lenne Isten, akkor nem zuhanna le, hanem felröppenne! Nem ő az undok, hanem a környezete, akik nem értik, hogyan lehet a mindennapokból humorral, és költészettel, no meg nagy szerelemmel (a fia iránt) mesét csinálni. Csak a Nagypapa – én – érti őt, ami nem jelenti azt, hogy el is bírja viselni. Ő nem jó, ő igenis bájos és varázsos. Jó csak akkor kezd lenni, amikor sejti, hogy meg fog halni. Vagy fordítva? Abba hal bele, hogy a világ, a valóság megpróbálja legyőzni őt? Mindegy. Ő száraz lábbal kel át a tengeren. Kedvesem! Ne feledd, ez egy kislány a réten, aki nagymamát játszik! Csak hinned kell benne olyan fiatalosan, amilyen a Nagymama. Én meg ott leszek, és csodállak, mint az a zsugás, élhetetlen, szerelmes Nagypapa. A film meg – ha lesz elég muníció Jutkában, s miért ne lenne? – lehet könnyes, mosolygós, jószívű és költői film, amitől szipogva boldogok lehetnek a nézők. Miklós 1991 március 23. ”

Akik támogatnák filmünket, kérném, levélben jelentkezzenek. – A levelem soha nem került nyilvánosságra.


Szerencsére elkészült a film. És valóban szívet gyönyörködtető, ahogy Gábor Miklós „brácsázik” a fő dallamot vivő hegedű, a szeretett társ és színésznő: Vass Éva mellett. Ez volt az utolsó közös film, amelyben együtt játszhattak.

Kapcsolódó

Noteszlapok Gábor Miklós emlékére

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

bakancs

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Múlt vasárnap tiltotta meg a rendőrség azt a vonulást, amelyet a Mi Hazánk …

rover

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Tudjuk, hogy nem egyszerű a parkolás Bécsben, aki járt ott autóval, tudja, hogy …

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Több mint fél évszázaddal az Egy férfi és egy nő cannes-i bemutatója után …

Amerikában sem nyugszanak az újságírók - Trump berágott, Orbán sokkal előrelátóbb....

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Akinek nem volt ideje, akit elragadott a munka heve, vagy pihent egy jót, …

Pin It on Pinterest