Ez a nap
Orbán kabinetirodája elismerte: hazugság a soros-zsoldosozás
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, hogy ki az a 2000 Soros-zsoldos, akiktől olyan nagy energiákkal igyekszik a magyar kormány védeni az országot – olvasható a Párbeszéd Magyarországért közleményében.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Belügyminisztérium lényegében elismerte, hogy ilyen lista egyikük birtokában sincs, és hogy mindössze egy interjúra alapozzák a lista létezését, amelyben Soros György pénzügyi cégének egyik korábbi vezetője arról nyilatkozik, hogy Soros alapítványainak nagyjából 2000 ember dolgozik világszerte.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda például így fogalmaz: „Mint arról bizonyára Ön is értesült, a Soros Fund Management korábbi pénzügyi és operatív ügyekért felelős vezetője, Tracie Ahern sajtóhírek alapján arról beszélt, hogy nagyjából kétezer ember dolgozik Soros György alapítványaiban.”
Ahern a kétezres számot az alapítványok globálisan, azaz világszerte (globally) dolgozó munkatársaira értette, csak ez a magyar fordításból „véletlenül” kimaradt.
Jávor a Facebookon be is mutatja az erről szóló válaszokat, illetve hozzáteszi:
„Világossá teszik, hogy egész egyszerűen hazudtak, konkrétan a magyar kormány tudatosan rémhíreket terjeszt a magyar lakosság megfélemlítése céljából.”
Jávor szerint a kormány kimeríti a rémhírterjesztés Btk. tényállását a saját maga által elrendelt válsághelyzet miatt, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető rémhírterjesztés megalapozott gyanújával. „Polt Péter majd elsikálja, de nőjön csak a bűnlajstroma, ami alapján bíróság elé lehet majd állítani.”
(Forrás: Facebook, 168 Óra)
https://varosikurir.hu/listazzak-soros-ugynokok-figyelo/
Szerző
Friss
- 3 nap, 5 óra, 13 perc, 29 másodperc és már dübörög a 4. CPAC Hungary
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..