Kiemelt hírek
Helyi szocialista képviselőt indít az ellenzék a II. kerület polgármesterének
Az ellenzék Őrsi Gergelyt, a II. kerület MSZP-s képviselőjét támogatja a helyi polgármesteri cím megszerzésében az őszi önkormányzati választáson.
Rendezvényszervezés és nagyotmondás helyett
A jelölt vasárnap, a kerületben tartott sajtótájékoztatón elmondta, azt szeretnék, ha az önkormányzati politika nem merülne ki a rendezvényszervezésben és a nagyotmondásban, hanem meghallgatná és megoldaná az itt élők problémáit.
A kormányfő szombati tusnádfürdői beszédére utalva úgy fogalmazott, kard helyett olyan eszközöket akarnak a kezükbe venni, ami az ott élők mindennapjainak jobbá tételét szolgálja.
Őrsi Gergely kiemelte, nem háborús övezetet szeretnének, hanem európai színvonalú egészségügyet, megbízható, szelektív hulladékszállítást, valamint az illegális sittlerakás megszüntetését és a gyomnövények időben történő lekaszálását.
Minden fővárosi kerületben van közös ellenzéki jelölt
Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője elmondta, Budapesten mindenhol összejött az ellenzéki együttműködés, ami segíthet abban, hogy visszavegyék Budapestet a Fidesztől.
Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, helyi képviselőjelöltje felháborítónak nevezte, hogy a II. kerület jelenlegi vezetése képtelen élni a modern világ kínálta lehetőségekkel. Az ellenzéki politikus ingyenes kerületi internetet, egyszerű elektronikus ügyintézést, a fenntarthatóság növelését, valamint a közlekedés és az oktatás korszerűsítését ígérte.
Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, Őrsi Gergely személye garancia arra, hogy a II. kerület szociálisan érzékenyebbé, környezettudatosabbá váljon.
Megakadályozni a fenyegető iskolabezárásokat
Szepesházi Péter egykori bíró, helyi képviselőjelölt céljaik között említette a fenyegető iskolabezárások megakadályozását, a „kérdezni és tudósítani képes” kerületi média kialakítását, valamint a kevésbé tehetős helyi polgárok otthonteremtésének támogatását.
Szalai Kriszta színművész, helyi képviselőjelölt elmondta, megválasztása esetén az átgondolatlanság, a kapkodás, az EU-s pénzek ablakon kidobálása ellen kíván tenni.
Őrsi Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a Jobbikkal budapesti szinten kötöttek megállapodást, a II. kerületben koordinációs tárgyalások zajlanak, polgármestert nem állítanak.
Újabb kérdésekre reagálva kijelentette, az MSZP az egész országban teljes ellenzéki egységre törekszik és automatikusan kizárja soraiból azokat, akik a közös ellenzéki jelölttel szemben elindulnak az őszi önkormányzati választáson.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak