Connect with us

Kiemelt hírek

Herczeg Zoltán: fordítva ülünk a lovon, ez egy fonák ország mindenestől, ahogy van!

herczeg
Megosztás

A kedves Hadnagy úr nyugalma és együtt érző pillantása rám is nyugtatólag hatott, így sikerült elkerülni az indulatot, amitől tartottam -legalább is nagyon remélem- az első rendőrségi meghallgatásomon a „dudálós ügyben”- kezdte beszámolóját közösségi oldalán Herczeg Zoltán.

Élőszóval is előadtam, hogy nem tettem mást, mint éltem az alaptörvényben biztosított állampolgári alapjogommal,

ami a véleménynyilvánítás szabadságát szavatolja nekem, mint a nép egyszeri fiának, aki (állítólag”) a közhatalmat gyakorolja. Meg is mutattam a magammal vitt, kinyomtatott alaptörvényt, benne szövegkiemelővel kihúzva a vonatkozó legfontosabb alapjogainkat.

Tehát tulajdonképpen csak állampolgári kötelességemnek ettem eleget a lelkiismeretin túl, hogy felhívjam állampolgár társaim és a ország vezetőinek figyelmét, hogy óriási, büdös, sötét szar van a palacsintában, amit Magyarországnak hívnak.

Ebbéli cselekedetemben tehát inkább vagyok hazafi, inkább vagyok hős, mint szabálysértő,

akárhogy is csűrik-csavarják a jogot ezek a slim fit vasalt öltönyös, belőtt sérós, vadászkastélyos, jakuzzis, helikopteres, honvédségi repülővel meccsre járós úri fiúk, akiket én, mi szavaztunk meg, hogy minket képviseljenek.

Ebbéli minőségemben tehát Önért, önökért is dolgozom kedves rendőr urak és hölgyek,

mert nem ezt akartuk, nem ezt álmodtuk, nem erre tettük fel az éltünket, nem erre esküdtünk, hogy 30 évvel a rendszerváltás után a jogaikért kiállók,

a kötelességüket teljesítők 270.000-s büntetést kapjanak, míg a tolvajok, hazugok, uszítók mindeközben milliárdossá és állami kitüntetettekké válnak.

Az Ön mai fizetése is csak szánalmas töredéke az osztrák vagy német rendőr fizetésének, és kurvára nem erről volt szó ’89-ben, így tulajdonképpen Önért is dolgozom kedves Uram,

önökért is dudáltam azon a bizonyos napon, tehát ezért engem nem elmarasztalni, hanem kitüntetni, de minimum elismerni kéne.

Fordítva ülünk a lovon Uram, ez egy fonák ország mindenestől, ahogy van!

Ebbéi minőségében egy rakás szar! Pusztán erre hívtam fel a figyelmet dudálásommal.

Nem nagyon tudott ezekkel mit kezdeni a hadnagy úr,

így leírta, én meg aláírtam. Kikísérve éreztem próbálkozását, hogy segítségemre legyen a folytatásban, de mivel ő jogi nyelven fogalmazott, én meg inkább emberin, abban maradtunk, nekem tök mindegy, hogy itt mentenek fel, vagy Brüsszelben vagy Strasbourg-ban,

egy büdös petákot se vagyok hajlandó kifizetni azért, mert tettem a kötelességem,

tettem amit a Haza és a lelkiismeretem elvár tőlem. Nem, nem és nem!!!

„Mert a demokrata nem fél”.

Tudja ki mondta ezt Hadnagy úr?

Bibó István, a fidesz egykori szellemi vezetője.

Hát én ehhez tatom magam. Nekem ugyan nincs mitől félnem Uram! Elmegyek az igazamért a legvégsőkig, ha kell, azon is túl!

Most már Önön, önökön múlik, hogy csak egy fél ország, vagy fél Európa tudja majd meg, mit jelent Magyarországon igazi demokratának, szabadságharcosnak lenni.

Érthető?

https://www.facebook.com/herczeg.zoltan.585/posts/10158691452191565

Háttér, ha valaki lemaradt volna róla……

nyugdíj

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük