Kilencvenéves korában meghalt Heller Ágnes filozófus, úszás közben megállt a szíve. Méltó halál az örökké mozgékony pici asszonynak, akit a főváros saját halottjának tekint (a sötét oldal lakáj közmédiája pedig levegőnek. Olyan hírnek, amelyet be sem kell mondani.) Rab László összefoglalója a 29. hétről.


Többé nem maradok néma…

Májusban a Klubrádió Folyt. köv. című műsorának egyik szerkesztőjeként Kelen Károly társaságában meglátogathattam a lakásán, a közel egyórás beszélgetés során beszélt a gyerekkoráról és arról is, hogy mit gondol a minden időben jelen lévő, köztünk élő lakájról, a rendszer gyáva és gondolkodni lusta szolgájáról. Ebből idézek.

“Minden hatalom körülveszi magát lakájokkal. Ezek a lakájok nevetségesek alakok, olyanok, mint a papagájok, mindig ismétlik, amit nekik mondanak… A lakájok itt vannak körülöttünk. Tele vagyunk lakájokkal, papagájokkal, akik ismétlik ugyanazt a szózatot. Ha kinyitom a rádiót vagy a televíziót, és kérdeznek, tudom, hogy ki mit fog mondani. Ugyanazt fogja mindegyik mondani, mert betanulta a szöveget. Ismétli, amit mondanak neki, önálló gondolata nincsen. Ha kinyitom az M1 és az M2 csatornát, csak lakájdumát hallok.

A lakáj nem gondolkodik azon, hogy miért lakáj. Ebből van jövedelme, tudja, hogy ismételni kell a szózatot, mert csak akkor lesz jó fizetsége meg pozíciója. Nem hiszem, hogy a lakájok különösképp átgondolnák, hogy miért lakájok, vagy tudatában vannak annak, hogy lakájok, az a természetes számukra, hogy ők azok…

A Rákosi-korszakból ismerem a félelem működését. Mindenki attól félt, hogy következménye lesz annak, amit mond. A rendszer hívei is féltek, meg a funkcionáriusok is. 49-től 56-ig tartott, ez a hét esztendő örökkévalóságnak tűnt… ’56 októberében esküt tettem magamnak: többé nem fogok néma maradni, ha valami nem tetszik nekem. Tagja voltam a kommunista pártnak, tudtam, hogy minden rosszul megy, mégis befogtam a számat. Valamilyen fokig aztán eleget tettem az 56-ban tett eskümnek…”

– ezzel búcsúzom Heller Ágnestől. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Elszállt, mint a győzelmi zászló

Elrepült a minielnök, ment a mackóhoz smúzolni, fapadosra szállt, semmi procc, így repül a nép egyszerű gyermeke. Helikopter, magánrepülő? Ugyan már, hová gondol a balliba, kis hátizsákos csávóként ment a mini, talán csak néhány térkövet vitt magával a személyi poggyászában, hátha le lehet valamit térkövezni Szentpétervárott.

Ezt fogja egyébként javasolni a Misának, térkövezzék le Szibériát, tud hozzá adni Fidesz-térkövet, nálunk már mindent beborítottak vele, most jön a Duna és a Tisza, plusz az a sok rohadt erdő, liget meg csalitos, de most ennek vége lesz. Undorító dolog a természet, tele van hajladozó fákkal, összevissza rikácsoló madarakkal és szavazni képtelen állatokkal.

Letérkövezik a trieszti kikötőt is, amit nemrég Petinek elpasszolt a Salvini (lásd múlt heti írásunkat), csak még előtte tisztázni kell, hogy az olaszok miért egy dzsindzsás, gazos ipartelepet adtak el a világ legtengerészetibb kormányának, ahol (tessék megkapaszkodni) egyelőre sajna nem tud hajó kikötni. De még Matula bácsinak is gondot okozna csónakkal partra vetődni, mert olyan partot vettünk meg, amelyik most még nem érintkezik a vízzel.

És amit eladtak nekünk a rafinált taljánok (sokmillió euróért), egyelőre nem alkalmas arra, hogy Balaton-szelettel, Túró Rudolffal és Németh Szilárd-kockával (ez a Rubik-kocka lapos változata) elárasszuk trieszti tengerpartunkról a világot. Ide különben szamárháton megy a mini, amikor visszatér a fapadossal. Megvetette a T-Systems-t, legfeljebb beteszik a csacsi seggébe a GPS-t, hogy el ne tévedjen…

Miért jó a here vasalva, drága asszonyom?

“Béla, fusson ön, férjem mindent tud.”

Esterházy írja kultúrarombolászati céllal az 1982-ben megjelent Ki szavatol a lady biztonságáért című kötetében, ha semmit nem írt volna egész életében, csak ezt a mondatot, akkor is megjegyeztem volna. Ott van vele szemben Wassnak az Elvásik a veres csillag című örökbecsűje, melyben a nagy író, a feketebivalyos Erdély ornánsa ezt tudja elkövetni: “Hallom füleimmel.”

Meg (szintén a magyartanárokra együttérzéssel gondolva) Tormay Cécile germánosan dörgő, magyarul nehezen emészthető stílusa is eszembe jutott egy Takaró nevű herevasaló ámokfutásáról, mely szerint EP kultúraromboló, etc. Nem foglalkoznék vele, mert baromság az egész, és még az se teszi érdekessé, hogy nálunk az egyik oldal (a takaristák) hülyének nézik a ballibát, emezek meg ökörnek gondolják a nemzethy khurzus nyavalyistáit, akik szétnyalt fenekeket látnak maguk előtt, de a nagy mű csak nem akar kifacsaródni istenáldotta műhelyeikből. “Béla, fusson ön, férjem mindent tud.” Marhák, csak egyszer találjatok rá úgy a nyelvre, ahogy ez a holt kultúraromboló. Aki, ha még élne, bizonyára segítene abban is, hogy elmagyarázza, mire való a herevasalás.

Tényleg. (Nem mennék bele, de van egy koma, polgármester szeretne lenni Pesten, tőle származik a herészeti beavatkozás pompás ötlete.) Miért jó, ha kivasaltatjuk a herénket? Sima lesz? És azzal, hogy nincs rajta gyűrődés, kinél mit lehet elérni? Be lehet vágódni így a nőknél? Keziccsókolom, ne haragudjon, hogy leszólítom, de tájékoztatni szeretném, hogy a herém kifogástalanul sima, gyűrődésmentes, ajánlanám önnek későbbi felhasználásra, de csak ha megfelel kegyednek ez a fajta. Ha ön mégis inkább konzervatív, és a gyűröttet részesíti előnyben, kérem, tekintsen el rendkívüli ajánlatomtól.

Gyalázták a holt költőt, elment Heller, most egy kicsit megint hülyébbnek érezhetjük magunkat. Jöhet a 30. hét, nekimegyünk, hátha jobb lesz, mint ez a gyászos mostani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét