Kiemelt hírek
Heti Gajdics-performansz – ha így folytatja, jöhet az infarktus-manó
Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője hétről hétre bizonyítja a hatalom-tévében, hogy vehemens ember. Nincs olyan adás, amiben kibírná ordítozás, elvörösödő arc nélkül. A gyűlölet a szívéből fakad.
Ez rasszizmus!
Kiállásának éppen ideje volt: valakinek ki kellett már mondani, hogy az ország legelnyomottabb kisebbsége a volt fideszes képviselőkből lett állami vezetők csoportja, akiknek nap mint nap szembe kell nézniük a megbélyegzéssel és a strukturális elnyomással – írja a 444.hu.
„Ez rasszizmus! Ilyet mondani, hogy valaki azért, mert a Fidesznek tagja volt, már nem lehet tisztességes elnöke az Állami Számvevőszéknek, ez felháborító!”
Tóth Csaba azért kapta a „rasszista” jelzőt Gajdicstól, mert felvetette, hogy némi összefüggés lehet aközött, hogy Domokos László ÁSZ-elnök a Fidesz tagja volt és, hogy az exségben rokon – de nem úgy? – Simicska-érdekeltségeknél kutakodnak, amelyeknél dőntik ki a szekrényből a szabálytalanságokat.
„Kikérem magamnak az összes fideszes nevében és az összes tisztességes magyar ember nevében ezeket az állításokat.”
Íme az időtakarékos változat:
Gajdics hazai pályán őrjöngött – az övéi is humorosnak találták
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője