Connect with us

Sport

Hétméteresekkel kapott ki a Telekom Veszprém

Megosztás

A Telekom Veszprém 34-34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel kikapott a német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén.

Megosztás

A Telekom Veszprém 34-34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel kikapott a német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén.

A magyar csapat tizedik alkalommal szerepelt a kölni tornán, háromszor volt második, nyernie még nem sikerült

A hosszú szezon, illetve a szombati elődöntő okozta fáradtság mindkét csapaton meglátszott, az első tíz percben jó megoldások, kapusbravúrok és hibák váltották egymást. A 13. percben pályára lépett Lékai Máté, aki a bajnoki döntő múlt szombati visszavágóján, valamint a BL-elődöntőben sem játszott. Kisvártatva a 19 éves Lukács Péter is beállt, és mindketten góllal segítették csapatukat.

A Magyar Kupa-címvédő a 11. percben vezetett először két találattal, majd egy 4-0-s sorozat végén a 23. percben már három volt közte. Felállt védőfallal szemben mindkét együttesnek voltak nehézségei, de a gyors ellenakciók végén szinte mindig eredményesek voltak.

A Veszprém az első félidő utolsó 11 percében csak két gólt kapott, viszont hetet lőtt, így a szünetben 18-14-re vezetett. Rodrigo Corrales negyven százalékos hatékonysággal védett az első felvonásban.

Momir Ilic vezetőedző a második félidőben is forgatta csapatát, variálta a játékosokat, a posztokat és a felállást. A németek többször is visszazárkóztak kétgólos hátrányra, és miután tovább fokozták a tempót, az ötvenedik percben egyenlíteniük is sikerült (30-30).

Veszprém
A veszprémi Sipos Adrián (b) és Jorge Maqueda (b2), valamint Harald Reinkind, a német csapat játékosa a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém és a német THW Kiel mérkőzésen Kölnben, a Lanxess Arenában. Fotó: MTI/Kovács Anikó

A Kiel egyre hatékonyabban védekezett, kapusának lecserélésével létszámfölényben támadott, és a 19. percet követően visszavette a vezetést. A veszprémiek támadójátéka megakadt, Niklas Landin parádézott az ellenfél kapujában, még Petar Nenadic büntetőjét is kivédte.

Ilic nem kért időt, csapata ennek ellenére megrázta magát, fordított. Majd 74 másodperccel a vége előtt a játékvezetők érvénytelenítették Andreas Nilsson gólját, visszaadták a labdát a Kielnek, amely kapott egy hétméterest is. Ezt Niclas Ekberg értékesítette, és már csak három másodperc volt hátra, amikor a magyar együttes is büntetőhöz jutott. Kentin Mahé belőtte, így a rendes játékidő 34-34-es döntetlennel zárult, és a bronzéremről hétméteres-párbaj döntött.

Gasper Marguc és Rasmus Lauge Schmidt lövését Niklas Landin kivédte, Omar Jahja a keresztlécre bombázott, és bár Miha Zarabec kísérletét Vladimir Cupara hárította, ez nem volt elég a bronzérem megszerzéséhez.

A kapusok közül Landin kilenc, Corrales 13 védéssel zárt.

A két csapat 24. egymás elleni tétmérkőzésén egyaránt 11 győzelem mellett másodszor született döntetlen.

Momir Ilic, a Veszprém vezetőedzője

„Gratulálok mindkét csapatnak! Senki nem számított rá, hogy ilyen jó iramú, modern kézilabdát láthat majd a bronzmeccsen. Büszke vagyok a csapatomra, az egész éves teljesítményünkre. Sajnos valami mindig hiányzott a kiélezett helyzetekben, de jó úton járunk. Sok sikert kívánok Filipnek és a csapatának!”

Omar Jahja: Gratulálok a Kielnek!

„Az utolsó pillanatokig kiélezett meccs volt, sajnos a második félidőben megmagyarázhatatlan hibákat vétettünk, nagyon pechesek voltunk. Felnőttünk erre a szintre, hogy szoros meccseket tudjunk játszani szinte bárkivel, de meg kell tanulnunk megbecsülni a labdát kiélezett helyzetekben.”

Veszprém
Andreas Nilsson, Gasper Marguc és Lékai Máté (b-j), a vesztes veszprémi csapat tagjai a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a harmadik helyért játszott Telekom Veszprém és a német THW Kiel mérkőzés után Kölnben, a Lanxess Arenában. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Filip Jicha, a Kiel vezetőedzője

„Nehéz szavakat találni, őrült meccs volt, amelyen mindkét csapat nyerhetett volna. El kell ismernem, nem igazán tudtam, mire számítsak a csapatomtól, nagyon fáradtak voltunk. 50 perc után feljavultunk, Niklas Landin is fontos védéseket mutatott be. Büszke vagyok a srácokra, ez a mai meccs jó reklámja volt a kézilabdának. Én is minden jót kívánok Momónak és a csapatnak!”

Bjarte Myrhol: Gratulálok a Veszprémnek, nagyot küzdöttek!

„Két hete még az irodámban ültem, épp golfozni készültem, mikor keresett a Kiel. Álomszerű volt, hogy itt, 20 ezer ember előtt búcsúzhattam, egész más volt, mint a tokiói olimpián. Gyerekkori álmom volt a THW Kiel mezét viselni, köszönöm a klubnak, hogy ez 40 éves koromban valósággá vált, de most a kézilabdás cipőm most megy vissza a kukába.”

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, a 3. helyért

THW Kiel (német)-Telekom Veszprém 34-34 (14-18) – hétméteresekkel: 3-1
Köln, 20 600 néző, v.: K. Gasmi, R. Gasmi (franciák)
Kiel: N. Landin, Quenstedt (kapusok), Bilyk 7, Ciudad Benítez, Dahmke 2, Duvnjak 4, Ehrig 5, Ekberg 3 (3),  Horak, M. Landin, Myrhol, Reinkind 1, Weinhold, Wiencek 6, Zarabec 6.
Veszprém: Corrales, Cupara (kapusok), Blagotinsek, Ilic 1, Jahja 8 (1), Lauge 2, Lékai 3, Ligetvári, Lukács 1, Mahé 6 (1), Maqueda 2, Marguc 3, Nenadics 1, Nilsson 7, Sipos, Strlek.

Forrás: MTI

A Veszprém elveszítette a Kielce elleni elődöntőt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük