Kerítésen innen
„Heves vita” után megszavazzák „honembereink” a durva béremelést – maguknak!

Havonta cirka 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők, persze csak akkor, ha nincs más funkciójuk, mert akkor jóval többel. Szándékuk szerint így módosítanák a törvényt a parlament törvényalkotási bizottságához benyújtott kormánypárti javaslat értelmében – írja az Index.
Nagy vitára számítunk?
Heves szócsaták után minden bizonnyal meghajlanak az észérvek előtt, jelesül, hogy ez mindannyiuknak remek lesz. A képviselők bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek.
Mennyi az annyi?
Ha egy képviselő bizottsági tag, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné, de ha a törvényalkotási bizottság tagja, esetleg más bizottságban is benne van, akkor még ennél is több pénzt vihetne haza.
És mivel a törvény szerint a lakhatási támogatás is a tiszteletdíjhoz igazodik (annak 25 százaléka), ezért így értelemszerűen a lakhatási támogatásra is több pénzt vehetnek majd fel a képviselők. Ezt azzal indokolják a dokumentumban, hogy a fővárosi albérletárak az elmúlt 5-6 évben megduplázódtak.
Lakni csak kell…
A képviselők havi keretét is alaposan megemelik. Aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki pedig egyéniben jutott be, annak ennek a duplája – legalábbis ez derül ki a törvénytervezetből.
A legjobban Kövér László jár, a házelnök fizetése a képviselői illetmény 2,7-szerese lesz, tehát majdhogynem bruttó 3 millió forint. Az indoklás szerint ez Kövérnek azért jár, mert a piacon is emelkedtek a bérek. Persze ezen felül még kap egy csomó olyan támogatást, ami miatt jóval több pénzt vihet majd haza.
Szerző
Friss
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…