Connect with us

Kiemelt hírek

Spanyolországban bérelt autókat adtak el Magyarországon

rendőrség letartóztat
Megosztás

Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a spanyol hatóságok, illetve az Europol közreműködésével végzett akció színhelye Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye volt.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2015 óta több nagyértékű, Spanyolországban elkövetett bűncselekményekből származó személygépkocsi Magyarországon történő illegális értékesítésével hozhatók összefüggésbe. A bűnözők első lépésként hamis iratok felhasználásával járműveket béreltek spanyol cégektől. Az autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, alvázszámukat átütötték, majd hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették.

A nyomozók a július 10-i összehangolt akcióban adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat is lefoglaltak.

Egy embert elfogtak, akit üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A további eljárást a BRFK orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

(Forrás: police.hu, MTI)

Kapcsolódó:

Adócsalás felsőfokon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük