Connect with us

Ez a nap

17 órát várt a sürgősségi osztályon egy olasz diák, de nem tudta meg, mitől gyulladt be a lába

magyar egészségügy: várakozás
Megosztás

Hát tényleg remek állapotban van a magyar egészségügy… Ezt hívják sürgősségi (!) osztálynak, ráadásul mindez a Honvédkórházban történt. Milánóból hamarabb a kórházba ért egy tanárnő, mint hogy a fiú elhagyta volna.

A történet főszereplője egy olasz diák, aki az Erasmus+ program keretében itt végzi szakmai gyakorlatát, egy budapesti szállodában dolgozik. Kedd reggel a fiú jelezte, van egy növekvő piros folt a lábán, a szállodában megvizsgálta egy orvos, aki azt mondta, trombózisgyanú miatt azonnal menjen kórházba.

„Taxival bevittük a Honvédkórház sürgősségi osztályára, ahol egy óra várakozás után megvizsgálta egy orvos, majd közölte, ő nem tudja eldönteni, hogy ez trombózis-e. Azt mondta, üljünk le és várjunk, amíg jön egy szakorvos. Ez nagyjából délelőtt fél tizenegykor történt” – írta a hvg.hu-nak a fiút a kórházba kísérő magyar tanára.

Éjfélkor, 14 óra várakozás után odament a sürgősségi információs pulthoz, ahol kijelentette, inkább hazaviszi trombózisgyanús diákját, hogy legalább normális körülmények között tudjon aludni, majd reggel ismét megpróbálkoznak az orvosi ellátással – de nem a Honvédkórházban.

A műszakvezető nővér azt mondta, „várjunk, inkább ne vigyem haza a fiút, nemsokára ránk kerül a sor, már az orvost is kijelölték, maga a főorvos jön majd. Hozzátette, jók az esélyeink.”

A vérvizsgálatra is 15 órát várt

Újabb óra telt el várakozással, amikor hajnali 1-kor a tanárnő újra megkérdezte a nővért, hogy még mindig jók-e az esélyeik. „Legnagyobb meglepetésemre a nővér elkezdett hangosan gondolkozni, majd közölte, hogy a vérvizsgálatot akár most is megcsinálhatják. A srácot behívták és vért vettek tőle. Erre a háromperces műveletre 15 órát vártunk.”

Ismét kiültek a folyosóra, ugyanis azt mondták nekik, a vérvizsgálat eredményére 2 órát kell várniuk.

Később behívták a diákot vizsgálatra, a tanárnő szerint egy rokonszenves, kezdő orvos kezei közé került (aki nem az ígért főorvos volt, de ez már tényleg csak másodlagos), aki közölte, nem trombózis, a vérvizsgálat ezt kizárta. De azt nem tudták megállapítani, hogy mi okozza a diák lábában a gyulladást.

„Kapott antibiotikumot és pontban hajnali háromkor elhagytuk a kórházat.” Az olasz diák és a tanárnő összesen 17 órát töltött a Honvédkórház sürgősségi osztályán, elsősorban a folyosón, várakozással.

„Az csak hab a tortán, hogy amikor kiderült, baj van a sráccal, az olaszországi tanára vett egy repülőjegyet, felült egy Milánó–Budapest-járatra, leszállt és megkérdezte, hogy mit mondott az orvos. Mondtuk neki, hogy még semmit, mi változatlanul a sürgősségin ülünk. A reptérről odajött taxival és velünk várt hajnali 3-ig. Amikor jöttünk ki, azt mondta, most nagyon megnyugodott, mert eddig azt hitte, az olasz egészségügynél nincs rosszabb.”

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Minek pénz a magyar egészségügyre, ha az már így is világszínvonalú?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük