Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás
Nyilas 11.23 – 12.21. – Kedvező
Minden munkával, vállalkozással kapcsolatos, anyagi természetű megállapodás megkötésére rendkívül szerencsés ez a nap. Ma minden korábbinál előnyösebb feltételeket tud elérni, kiharcolni ráadásul anélkül, hogy erőszakosan viselkedne. Elég, ha csak biztos a fellépése és megnyerően érvel.
Bak 12.22 – 01.20. – Bizonytalan
Ma minden „csak úgy látszik”. Ezeknek a látszatoknak nem szükséges felülnie. A jó és rossz nem szélsőségesen jó és rossz csupán. Képes elragadtatni magát. Sose csodálja, inkább kövesse, amit mások képesek megvalósítani. A külföldi katalógusok Önnek éppúgy rendelkezésére állnak. Nem vágyálom bármit is elérnie. Új, Ön által szabadalmaztatott terméket is piacra dobhat.
Vízöntő 01.21. – 02.20. – Jó
Alig fér a bőrében és komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne vigyorogjon egész nap. Akárhogy is igyekszik, azért csak úgy mosolyog, mint egy pirospozsgás, szép alma. S bár a sikerek ma a munkában érik, az élet más tájain sem csetlik-botlik tétován. Jóllehet nem vágyik kalandra, mégis belecsöppen, megtörténik Önnel. Óvatosan lopakodik be a lakásba, de mindhiába: a szolid korholást nem kerülheti el.
Halak 02.21. – 03.20. – Pocsék
Ez a hétfő nem hoz szerencsét. Nincs mit tennie, le kell nyelnie, amit a sors konyháján kotyvasztottak Önnek. Túlélésre játsszon, kerülje azokat a helyzeteket, ahol egyértelmű igent, vagy nemet várnak Öntől. A mai menü egyetlen fogásból áll: feketeleves. Csukja be a szemét, fogja be az orrát és essen túl rajta. Brrr! Még sótlan is….
Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp: 2019. szeptember 6., péntek