A Magyar Narancs legutóbbi számában egy elemzésnek tekinthető írás jelent meg Hofi Gézáról, vagy ahogyan mondtuk, a Hofi-jelenségről. A titkot szinte lehetetlen megfejteni, de aki látta Hofit színpadon az tudja, valami varázserővel rendelkezhetett.
Hofi nagyon utálta a Fideszt és személy szerint Orbán Viktort.
(Életrajzi szempontból akár a „halálosan” határozószót is leírhatnánk az „utálta” szó elé, lévén a humorista szívhalála a 2002-es választások második fordulóját megelőző egyik fideszes tömeggyűlés tévéközvetítése után következett be.) Csakhogy ez az értelmezési keret folytatólagosan nem vet számot azzal a feszélyező ténnyel, hogy a specifikus heveny utálat egy jóval kiterjedtebb és alapvetőbb ellenszenvrendszer részét képezte”.
Hofi ugyanis a kezdet kezdetétől fogva élénk antipátiával tekintett a rendszerváltásnak már a felsejlő lehetőségére is. Ezért is mondható, hogy Hofi 1989 után haláláig megmaradt az új rendszer egyik legkíméletlenebb kritikusának. Baloldaliként az MSZP-t jobban kedvelte-elviselte, mint a Fideszt, vagy Orbánt. Az Élelem bérében élesen bírálta a közpénzek eltulajdonítását, hozzátéve:
„A korrupció az, amiből kihagynak.”
https://youtu.be/C0SKVoBGz5s
De sokan emlékeznek ebből az időszakból Az élelem bérében elsütött poénjaira:
„A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán majd most a polgári demokrácia visz el.”
vagy a másik elhíresült mondására:
„Megyünk Európába, a kötőszavainkat visszük magunkkal.”
Nem kímélte Orbánt sem az első kormányzása alatt.
Két idézet a 2000-ben bemutatott Az élelem bére című előadásból, amelyek napjainkban, a kormányfő Várba költözésekor igencsak aktuálisak:
„Azt mesélték, hogy a királyjelölt beosont esténként a Parlamentbe, felpróbálni a koronát.”
vagy a másik, a népi humorban ma is gyakori mondása:
” A szívverésem is elállt, amikor este a Híradó bemondta, hogy be fog fagyni a Duna.”
Sajnos már nem élhette meg a második Orbán kormányt, lett volna bőven mondanivalója.
Hofi utóélete biztosított, sok máig érvényesnek tetsző megállapítást tett, melyek aktuális helyzetek leírására is zavarba ejtően találónak bizonyulhatnak. Joggal zárja azzal a narancs szerzője az írását:
