Connect with us

Kerítésen innen

Hogyan terjesszünk járványt magyaroschan: az Olaszországból hazaérkező gimiseket karanténba, a vízilabdázókat közénk küldték

Megosztás

Mást sem hallani a kormány részéről, hogy nyugiság van a határőrség a rendőrséggel (?) karöltve a koronavírus-helyzet magaslatán állnak uralják azt, aztán tessék! Az olasz epicentrumból hazaérkező pólósok itt járnak-úsznak közöttünk.

Még ezek a szabályok sem vonatkoznak mindenkire?

A koronavírus-járvány észak-olaszországi epicentruma közeléből érkező gimnazista kirándulócsoportot hétfőn két hétre karanténba zárták a László Kórházban,

az ugyanazon a környéken szombaton nemzetközi kupameccset játszó ZF Eger vízipólósai vasárnap simán hazajöhettek.

Az egriek szombaton, a LEN Eurokupa negyeddöntőjének odavágó meccsét a Milánóhoz, illetve a szigorú blokád alá vont Lodihoz egyaránt közel eső Brescia városának uszodájában játszották az AN Brescia ellen és szenvedtek 6-3-as vereséget. (Nem érdektelen megjegyezni, hogy egy uszodánál talán semmi sem alkalmasabb terep cseppfertőzéssel terjedő kórokozók számára: meleg van, sok ember, pára…) – írta a 444.hu.

„Akkor ezt most, hogy?”

Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kapus, az egri klub elnöke a 444 kérdésére elmesélte, hogy

a pénteki kiérkezésükkor még nem terjedtek el a járvány olaszországi kitöréséről szóló hírek, ezért csak a szokásos reptéri orvosi ellenőrzésen estek át. Utána, a híreket hallva, kerülték a nyilvános helyeket.

Szombaton, a meccs előtti technikai értekezlet idejére eszkalálódott az észak-olasz vírushelyzet, ezért ott már az is felmerült, hogy nem rendezik meg a kupameccset, de a szervezők végül a játék mellett döntöttek.

Az egriek vasárnap érkeztek vissza Magyarországra repülőgéppel,

addigra pedig már

Bresciában is korlátozó intézkedéseket vezettek be, például bezárták a meccsnek előző nap otthont adó uszodát is.

Ehhez képes Magyarországon: kérdőívet töltettek ki velük!

Az egri polgármester és a pólóklub nem vette lazán az ügyet. Mint Szécsi felidézte, a polgármester kezdeményezésére a hétfői edzés elmaradt, és felvették a kapcsolatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalával.

„A mai napon egyesével elvégezték a szükséges kockázatelemzést minden érintetten”

– fogalmazott a portál kérdésére Szécsi. A klubhonlap cikkéből kiderül, hogy a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a Heves megyei kormányhivatal Népegészségügyi főosztályának emberei minden Bresciában járt sportolóval és vezetővel kitöltettek egy egészségügyi kérdőívet. Annyit mondtak, hogy ez alapján fogják eldönteni, hogy szükség van-e további intézkedésre.

Dabrowski Norbert edző kissé aggodalmaskodóbb

„Nyilvánvaló, hogy ez egy olyan vis major, amivel senki nem tud mit kezdeni. Felelősséget kell vállalni a döntéshozóknak. Csak azt nem értem, hogy miután vasárnap délután leszálltunk Ferhiegyen a repülőről és ott átestünk egyfajta vizsgálaton amikor mindent rendben találtak és folytathattuk az utunkat Egerbe, akkor két nap múlva egy egészségügyi kérdőív miről dönt. Ha akkor karanténban zárnak bennünket, a repülőgép összes utasával együtt azt elfogadom.”

Milyen furcsa dolgokat produkál az élet! Lukács Dorián nem volt velünk Bresciában, és ő az egyedüli beteg. Lázas, nem tud edzeni,

„Úgy tűnik Egerben erősebb a vírus mint Lombardiában”

-zárta a beszélgetést Dabrowski edző sajátos humorral.

Több kérdés vetődik fel:

  • miért kezelték „illetékes elvtársék” ilyen lazán a helyzetet?
  • mi lett a pólócsapattal érkező gép többi utasával?
  • mi történik azóta az Olaszország fertőzött körzeteiből „földön, vízen és levegőben hazaérkezőkkel?
  • mikor veszik már komolyan a helyzetet az erre hivatottak?
  • mikor döbbenünk rá, hogy Orbán híres-hírhedt kerítése nem állítja meg a kórt?
  • mikor vesszük észre, hogy abban az egészségügyben, ahol nincs pénz a legelemibb eszközökre, ott krízishelyzet esetén nincs biztonságban egyikünk sem?
  • mikor elégeljük meg mindezt?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük