Connect with us

Koronavírus

Napi koronavírus-infó Dél-Koreából – 2020.02.25., kedd

Megosztás

Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről.

Nos, ma 977 beteg, 11 halott, és továbbra is csak 22 gyógyultunk van

Az alábbi linken található egy Korea térkép, folyamatosan frissül, számok vannak rajta, nem kell hozzá koreaiul érteni, a betegek létszámát, és helyét mutatja. Korea ellen további országok rendeltek el beutazási tilalmat, többek között Vietnam, az USA részlegesen, közel-keleti országok, és egy cseppet ironikus módon Kína, ámbár ez utóbbi csak részlegesen.

Az Izraelben rekedt koreai turistákat a koreai kormány különgéppel mentette ki a karanténból,

ahol a hatvan év körüli, zarándok útra indult ándongi utasokat csak úgy szólították az izraeliek, hogy „a korona”, „itt jön a korona”, és messziről dobálták nekik az ételt, amit fejlett civilizációban a kutyáknak sem szokás.

Tény, hogy voltak köztük betegek, jogos a karantén is, de a rasszizmus, és az embertelen bánásmód nem magyarázható semmivel. Ezek az emberek két évvel ezelőtt fizettek be erre az útra, döntő többségük tisztességben megöregedett keresztény zarándok, ugyan kinek, mit vètettek, hogy így kellett velük bánni? A külügyminiszterünk tiltakozott az izraeliek eljárása ellen, én személy szerint pedig remélem, hogy Izrael megérzi a rengeteg koreai turista hiányát, majd a járvány után is. Ilyen országba nem kell menni, és kész. Annyi gyönyörű hely van a világon..

A mai nap elhunyt betegek,

hasonlóan az eddigiekhez,

gyenge tüneteket produkáltak, rendkívül hirtelen fordult válságosra az állapotuk.

Ennek okán aggályos, hogy Degu (대구) térségében már most otthon pihennek a veszélyesnek nem mondható állapotú betegek, mert nem tudni, hogy mi váltja ki a tünetek hirtelen romlását, viszont képtelenség minden egyes embert kórházba küldeni.

Egészségügyi önkénteseket toboroznak, mert nincs elég ember ilyen helyzetre az ellátó rendszerben

A Denám kórház, ahonnan sok beteg kerül ki, és ahol a szekta vezető testvérét felravatalozták, elavult, bár jól felszerelt, de régi épület, régi szabályok szerint építve, ezért most akit csak lehet, és szükséges, elköltöztetnek onnan újabb létesítményekbe. A szektások közül kerül ki még mindig a legtöbb beteg, de ország szerte egyre több van, nálunk, Szedzsong városban nincs. Egész álló nap ömlött az eső, még holnap is fog, a hegyekben havazik. Dühös vagyok, igen. Az embertelenség mindig tehetetlen dühöt ébreszt bennem.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük