Banánköztársaság
Hogyan váljunk eltökélten bizonytalanná?
Ez így zagyvaság… Mármint ami a Publicus válaszadóinak fejéből átszivárgott a főpolgármester-jelöltek népszerűségét firtató felmérésbe. Merthogy a jelek szerint önmagukkal sem értenek egyet az „ellenzéki elvárásokat támasztók”…
Nem, nem arra gondolok,
hogy Tarlós 48, Karácsony 46, Kálmán 37, Kerpel-Fronius 26 százalék szerint alkalmas a főváros vezetésére. Inkább arra, amit az atv.hu híre említ:
„A kutatásból kiderült, az ellenzéki szavazók számára a két legfontosabb szempont az, hogy Budapest következő főpolgármestere ki tudjon állni a Fidesz-kormánnyal szemben a városért (58 százalék), és legyen kellően kompromisszumkész (36 százalék)”.
Fordítsuk le magyarról magyarra e veretes gondolatot!
A leendő főpolgimesti egyrészt legyen Budapest ügyeinek tökös, kemény, alkut nem ismerő harcosa, aki úgy veri le az érdekérvényesítő harcban a fővárosi igényeket megtorpedózó, félresöprő, áspislelkű Fidesz-kormányt, mint látási nehézségekkel küzdő a spájzban a meggybefőttet! Másrészt ugyanez a leendő főpolgimesti ugyanezzel a kormánnyal szemben legyen alkura és engedményekre kész, diplomatikus – a
„kompromisszumok robotosa”…
Igazán idealista vágy ez a kettő így együtt.
Na most tapasztalati alapon: vagy-vagy. E kettő ugyanis egyszerre nem megy. Hacsak nem választanak a budapestiek egy füst alatt mindjárt két ellenzéki főpolgármestert is, akik párban, együtt dolgoznak majd, mint a vallatótisztek: egyikük lesz a „jó zsaru”, másikuk a „rossz zsaru”. (Képzeljétek el pl. Karigerit, amint a fővárosnak visszatérítendő adó triplájára emeléséről szóló „kihallgatás” közben kávét hoz a K.O. mélyütései nyomán már rogyadozó, megtört Orbánnak… Nem röhög! A fordított szereposztáson pláne nem!)
Mellesleg: ami kompromisszumkészséget illeti, abból a Tarlós-éra alatt kaphatott bőven ízelítőt a nagyérdemű fővárosi publikum, nyilván ezért venne a többség valahára könnyektől mentes búcsút Tarlóstól. S persze azt is megtapsztalhatta, hogy a Fidesz-gebinet ugyene hosszú évek alatt mennyire bizonyult kompromisszumra késznek, engedékenynek, és főképp: szavahihetőnek. Nem csoda, hogy a főpolgármesteri erények közül többen tartják fontosnak ma a kiállni tudást, mint a befeküdni tudást…
Hanem az már igazán okot ad a töprengésre:
a határozottan ellenzéki – vélem, pártosan elkötelezett – válaszadóknál sokkal realistábbnak, következetesebbnek tűnnek a bizonytalan választók, akiknek a Publicus szerint:
„első számú kritériuma szintén a kormánnyal szembeni érdekérvényesítés (58 százalék), a második legfontosabb szempontjuk viszont a városvezetői tapasztalat (45 százalék)”.
Ezt sem nagy cucc lefordítani magyarról magyarra: a leendő főpolgimesti egyrészt legyen Budapest ügyeinek tökös, kemény, alkut nem ismerő harcosa, stb. Másrészt pedig legyen kellő tapasztalata, hogy szakszerűen érvényesítse is a fővárosiak érdekét – ha lehet, sokkal sikersebben, mint az eddigi főpolgármester… Mondjuk, igazodjon el a Budapest spájzban, ne tévessze össze a meggybefőttet az ecetes cseresznyepaprikával, se a hokedlit a Gellért hegyre rémálmodott via ferratával…
És mivel ezúttal a bizonytalanok álláspontja tűnik jobbnak, hatékonyabbnak, hitelesebbnek – a változás reményével kecsegtetőbbnek – az az egészen határozott álláspontom, hogy mostanában inkább bizonytalan vagyok. Vagy talán mégsem?
