Connect with us

Ez a nap

Hol vannak a Birnbaum által említett telefonos közvélemény-kutatás dokumentumai?

Megosztás

A DK azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat az állítólagos közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.

Kötelezettségszegési eljárás a Stop Soros miatt - Soros György
Megosztás

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat az állítólagos közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.

Soros György ismertsége

A párt frakcióvezető-helyettese pénteki, a Miniszterelnökség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján egy Svájcban megjelent interjúra hivatkozott, amit a 2017-ben elhunyt kampánytanácsadó, Arthur Finkelstein üzlettársa adott. Az ezt ismertető 24.hu szerint George Birnbaum arról beszélt, hogy telefonos közvélemény-kutatással mérték fel, eléggé ismert-e Soros György ahhoz, hogy rá lehessen építeni egy negatív kampányt.

Arató Gergely azt mondta, ha a dokumentumokat nem adják át neki, akkor pert indít.

Együtt legyőzhető a Fidesz

A képviselőt kérdezték a DK Jobbikkal való együttműködési szándékáról az önkormányzati választáson. Arató Gergely azt felelte, hogy ősszel mindenütt a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek kell indulnia, hogy le tudják győzni a Fideszt.

Emlékeztetették arra, hogy 2012. decemberében egy Kossuth téri tüntetésen a DK még arról beszélt, hogy a Jobbikot „karanténba kell zárni”. A frakcióvezető-helyettes azt felelte, a Jobbik azóta sokat tett annak érdekében, hogy „visszatérjen a demokratikus politikai közösségbe”. A DK abban szeretne hinni, hogy a változás őszinte, de továbbra is elvárja, hogy a Jobbik elhatárolódjon minden antiszemita nyilatkozattól és cselekedettől – tette hozzá. A Jobbik-elnök feleségéről szóló hírekre úgy reagált, az ügyet Sneider Tamásnak kell tisztáznia.

Bemenni, csak úgy?!

Egy újabb felvetésre közölte, a Jobbik és a DK között „ég és föld a különbség”, mert az egyik jobboldali, a másik pedig „középbal” párt, de „Orbán Viktor elnyomó rendszerével szemben minden hazafival” együtt szeretnének működni.

Arató Gergely a kérdéseket követően bement a Miniszterelnökség épületébe. A bejáratnál őt fogadó tiszt figyelmeztette, hogy képviselői jogával élve beléphet, de mivel belépési szándékát és jövetelének célját nem jelezte 72 órával korábban, ezért csak az épület egy meghatározott részét nézheti meg, illetve meg kell várnia, hogy a hivatal dolgozói közül tudja-e valaki fogadni.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Kipakolt a Fidesz kampánytanácsadója: így lett Sorosból főgonosz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük