Connect with us

Állati

Hollik István nyílt levelet kapott Svédországból

Megosztás

A Fidesz maga, és a kormánypárt szolgálatába állt propaganda média két hete próbálja bebizonyítani, hogy Svédországban (tudják, ahol a magyar miniszterelnök-helyettes házi rénszarvast lőtt ki jogtalanul) tűrhetetlen állapotok uralkodnak.

Hollik fölcsapott riporternek

A „bennszülöttek” félnek a migránsoktól, akik zaklatják a svédeket a metrón, este nem lehet kimenni az utcára. Egy szó, mint száz, borzalmas az a bevándorlóország. Bár az emegy tévének nyilatkozó magyar hölgy gyorsan lebukott a hazugságaival, a köztévé nem állt le. Hamarosan találtak egy nyugdíjas urat, aki természetesen maga is bevándorló, hiszen Magyarországról disszidált Skandináviába, ám most már – negyven év után – ő is nagyon rosszul érzi magát Svédországban.

Erre tett rá még egy lapáttal Hollik István, a Fidesz belvárosi országgyűlési képviselőjelöltje, aki talált egy harmadik Svédországban rettegő magyart, akivel „tényfeltáró” interjút készített.

„Fekete Ida több mint negyven évig élt Svédországban. Néhány éve azért költözött Budapest belvárosába, mert Svédország már nem biztonságos, a tömeges bevándorlás pedig veszélyes a társadalomra.”

Hollik István nem egyszerűen elmeséltette a történetet a 40 évig Svédországban békében élő nővel, hanem gonosz, manipulatív módon, a riportba önkényesen vágott bele olyan erőszakos jeleneteket, amelyekkel megpróbálja alátámasztani a gyenge lábakon álló történetet.

Tudatos hamisítás, gyűlöletkeltés

Ez nem egyszerűen „fake news”, hanem egy tudatos hamisítás, olyan gyűlöletkeltés, amelyet még a goebbelsi propagandaminisztérium is megirigyelt volna.

A videó közzététele után 38 órával Svédországból érkezett egy nyílt levél Hollik István számára. Szilva Attila azt írja Uppsalából, hogy: „Március 23-án kikerült az Ön oldalára egy videó, amin egy Svédországból hazaköltözött magyarral beszélget Budapesten. A háttérben pedig egy összevágott videón az látszik, mintha Svédországban polgárháború lenne.

Miután itt élve, ezt a képet rendkívül hamisnak, a tényszerűséget teljesen mellőző ábrázolásnak találom, szeretnék egy javaslattal élni. Kérem, hogy utazzon el hozzám Uppsalába, ahol én élek, és forgassunk le közösen egy beszélgetést, és készítsünk el  közösen egy videót. Töltsünk el itt legalább egy napot. Kifizetném Önnek az útiköltségét is. A választás előtt március 26-29 között vagyok itt, de április 8 után is találkozhatunk!”

Szilva Attila szeretné megmutatni Holliknak az uppsalai dómot, valamint az egyetemi könyvtárban az Ezüstbibliát Newton Principiája mellett.

A magyar bevándorló kutató és az iraki család

„Gottsundán van egy uszoda, ahová a mai napig visszajárok. Itt találkozhat burkiniben és bikinben úszókkal egyaránt. Egyiktől sem kell megijedni, csak úszni fogunk. Utána mutatok egy jó halast, és itt elkezdhetünk beszélni a környék legnagyobb gondjáról: bezárnak este nyolckor a boltok, ami valóban probléma. Beszélhetünk erről, és bármilyen más, a bevándorlással kapcsolatos problémáról is. Nincs tabutéma!”

„Elmesélek majd egy történetet részletesen arról, hogy télen vettem egy bútorlapot a Bauhausban, hívtam egy tehertaxit, majd lemerült a telefonom. Próbáltam segítséget kérni, de csak egy iraki család segített ki. Volt egy Önnel és velem nagyjából egyidős srác, aki gyógyszerészként végzett azon az egyetemen, ahol én most bevándorló kutató vagyok. Az ő testvére egy taxis, aki szolgálaton kívül volt, és segített kihívni egy másik taxit. Bemutatta az egész családot, a gyerekektől a nagyszülőkig. Mégis, mit mondana Ön ennek a családnak szemtől szemben?”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük