Hungaro-putyinizmus és környéke

Oroszország elnököt választ. Nagy meglepetés nem várható, Putyin győzelmének kizárólag az aránya lehet kérdéses.  Szvák Gyula történész, egyetemi tanár, az ELTE Történeti Ruszisztikai Tanszékének leköszönő vezetője, a Népszavának adott interjút. A választásra is tekintettel, érdekes lehet, hogy a szakértő hogyan látja az orosz helyzetet.

Gorbacsov és Jelcin  a két legnépszerűtlenebb politikus

Az Oroszország szakértő szerint  a ’90-es évek felől nézve  az országban  egy gyenge hatalomról beszélhetünk, bár a jelcini érát hatalomnak szinte alig lehet nevezni. Ez volt a nagy bomlás időszaka, így is élik meg az oroszok. Ha megnézzük a mai közvélemény-kutatásokat, Jelcint hihetetlenül negatívan értékelik[ népszerűtlensége Gorbacsovéval vetekszik:

” Nehéz lenne megmondani, kettejük közül ki a népszerűtlenebb, ami nekünk elég paradox, mert a nyugati gondolkodásban ők másként szerepelnek. De ennek is megvan az oka, ráadásul szerintem mi gondolkodunk erről rosszul. Gorbacsovra az oroszok úgy tekintenek, mint aki a Szovjetuniót – ami iránt erős nosztalgia érezhető – szétbomlasztotta, Jelcinre pedig úgy, mint aki gyakorlatilag kiszolgáltatta a nyugati hatalmaknak és tőkének, s létrehozott egy anarchisztikus, oligarchikus kapitalizmust…”

Úgy gondolja, nem volt kötelező a jelcini típusú összeomlás. Le lehetett volna vezényelni talán egy rátermettebb embernek az átmenetet úgy, hogy végül a lakosság ne Oroszország történelmének egyik legfájóbb és legtragikusabb fejezeteként gondoljon rá:

”  Amikor pedig puccsszerűen kimondták a Szovjetunió végét, az kártyavárként omlott össze. A volt szovjet köztársaságok nemzeti vezető rétegének ez állt érdekében, hiszen újra lehetett osztani a javakat. Tehát a nemzeti szempont volt az, ami meghatározta ettől fogva a történéseket. A nemzeti vezetők gyorsan realizálták, hogy ugyan a birodalom összeomlik, de ki tudják hasítani belőle a saját részüket. Hogy aztán mit kezdtek vele, az külön történet, de bizonyos vezető rétegek hihetetlenül jól jártak – ez biztos. Orosz esetben pedig lényegében az „újtörökök” rablóprivatizációja valósult meg. „

Amerika és a nyugat szerepe

Kifejtette, hogy ugyanakkor felvetődik Amerika és a nyugat szerepe és felelőssége is az egész folyamatban, hiszen kivéreztették a Szovjetuniót. Ennek kapcsán a történésznek nem kell, hogy értékítélete legyen- bár az se baj, ha van neki – csak a tényt rögzíti:

”  Ám a kérdést ezek után legitim módon fel lehet tenni: jobb lett-e a világ, miután megszűnt a Szovjetunió és a kétpólusú világrendszer? És azt kell mondjam, nem úgy tűnik, hogy jobb lett, mert egy csomó új probléma keletkezett, amelyek megoldásától elég távol vagyunk. A szegénység nem csökkent, a háborús konfliktusok nem oldódtak meg, sőt fokozódtak. Ugyan különböző színezetű forradalmak mentek végbe különböző térségekben, de ezek igazából válsággócokat jelentettek és nem a demokrácia, hanem a káosz és erőszak irányába mozdultak el. Ilyen értelemben nem tarthatjuk sikertörténetnek a Szovjetunió felbomlását.”

Kitért arra is, az oroszok mindig attól félnek, hogy saját országukban valahogy kisebbségbe kerülnek. De ettől még ők is nosztalgiával gondolnak a birodalmi időszakra és bizonyos területeket ma is magukhoz tartozónak tekintenek:

” Ha nem is fizikailag, mint korábban, mert nehéz lenne mindezt finanszírozni – és valóban nekik, az oroszoknak kellett finanszírozni. Itt egy sajátos kettősség érzékelhető: az orosz ember nem szerette, hogy fizette a szegény köztársaságokat, de arra mindig is büszke volt – mert ez hozzátartozik az orosz nemzeti tudathoz –, hogy egy nagyhatalom, egy nagy birodalom része. Most is úgy tekintik a volt szovjet köztársaságokat, mint „közel-külföldet”.”

 Oroszország történelemben fordított az arányosság a birodalom és az alattvalók érdekei között.

Hangsúlyozta, ha az orosz történelmi sajátosságokról beszélünk, tulajdonképpen elég ez az egy mondat: az orosz történelemben fordított az arányosság a birodalom és az alattvalók érdekei között. Minél jobb a birodalomnak, annál rosszabb az alattvalóknak:

” De kell azért a kolbász is az oroszoknak, ezért nem bánták meg, hogy ma nincs Afganisztán. Pontosan tudják, hogy a birodalom mivel jár. Magyarán, hosszú távon egy tekintélyelvű rendszer, mint a mai orosz, akkor képes fenntartani magát, ha a lakosság elemi igényeit finanszírozni tudja. És úgy tűnik, egy bizonyos, nem túl magas szinten, ma tudja is finanszírozni. Ez kétségkívül bizonyos szabadságjogok korlátozásával jár együtt.”

Elmondta, autokráciának a mindenkori orosz hatalmi berendezkedést tartja történelmileg. A politológusok persze bajban vannak a minősítéssel, nehezen tudják definiálni” Még a mostani orosz hatalomra sem mondanám természetesen, hogy csak az isteni törvények korlátozzák, de a cári hatalom ilyen volt. A mostani nem autokrácia, de kétségkívül egy autoriter rendszer. A többpárti demokrácia és a nyilvánosság formai jegyei korlátozott hatókörben megvannak.”

Hangsúlyozta, jelentős jelentős a különbség Orbán és Putyin rezsimje között,  már csak a világban betöltött szerepük és fontosságuk miatt:

” Oroszország pedig megmarad a tulajdonképpeni Kelet-Európának és ez ma is így van. Mi pedig ma az EU tagjai vagyunk. Azt gondolom, hogy ez nem, vagy nem csak politikai, hanem valójában történelmi kérdés. Mert ezek a történelmi folyamatok determinálták, hogy mi oda tartozunk, s ebben a minőségünkben lényegesen különbözünk. Ezért én egyáltalán nem tudom elfogadni a hungaro-putyinizmus kifejezést, és az ennek megfelelő leírást.”

Kapcsolódó

Megkezdődött az orosz elnökválasztás