Blogbazár
Ilyenek a civilek
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport karácsonyi vendégségbe hívta a nehéz sorban élő debrecenieket. Ünnepi menüvel, egy kis karácsonyi hangulattal vártuk a nélkülözőket karácsony másnapján, – írja Tukoráné Kádár Ibolya az egyesület elnöke. Ételosztás Debrecenben.

Az érzések és a számok ritka összhangja
Az ételosztás rendhagyó módon kezdődött. Az ebédre várakozó gyermekek kis csoportja, karácsonyi dalokat énekelt, majd bekapcsolódtak a felnőttek is. Néhány sorban álló szeme gyanúsan csillogott, valószínűleg régen volt már része hasonlóban.
A sorban most is sokan álltak. Kisnyugdíjasok, közmunkások, egzisztenciájukat elvesztő családok, utcán élő honfitársaink vártak az ünnepi menüre. Nagyon sokan gyermekeikkel érkeztek. A töltött káposzta mellé bejgli, karácsonyi briós, szaloncukor, és sütemény is járt, a friss kenyér mellett. Nagyon sok önzetlen debreceni hozott játékot, ruhát, sokféle süteményt, egy hölgy még tortát is. Köszönjük nekik a segítséget, köszönjük az emberségüket. Volt olyan adományozó, aki az ételosztásban is segédkezett.
A szikár számok: több mint 250 embertársunknak tudtuk karácsony másnapján kicsit szebbé tenni az ünnepet. Kiosztottunk több tucat bejglit, 15 kilogramm szaloncukrot, 40 kilogramm kenyeret, rengeteg játékot, és Köss egy sálat a fára akció keretében közel 100 sál is gazdára talált. Több zsáknyi ruha is tulajdonosra lelt.
A költségeket is adományokból fedezték
Van, aki ezer forinttal, volt, aki többel járult hozzá ahhoz, hogy pár órára karácsonyi melegséget varázsolhattunk a Petőfi térre. Köszönjük a támogatást.
Örültünk, hogy egy csipetnyit segíteni tudtunk. Adni jobb, mint kapni. A baráti társaságnak, akik a téren tették, amit emberségük megkövetelt, így teljes a karácsony..
Szerző
Friss
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?