Connect with us

Ez a nap

Ingyenes-e az ingyen? – Nyelvtanulás külföldön

idegen nyelvek tanulása
Megosztás

A hvg.hu szemlézte azt a riportot, amit az infórádió készített Bartos Mónika miniszteri biztossal aki a tárcánál az ügyet gondozza.

Röviden

a 9. és 11. évfolyamos gimnazisták és szakgimnazisták az angol, a német, a francia és a kínai nyelvet gyakorolhatják nyáron, a kéthetes külföldi nyelvi kurzusokon,
a diákok hét célország közül választhatnak: a tanulók Kínába, az európai uniós tagállamok közül pedig az Egyesült Királyságba, Írországba, Máltára, Franciaországba, Németországba és Ausztriába mehetnek,
a Tempusz Közalapítvány felületén lehet jelentkezni, egyénileg, vagy csoportosan – vagyis az iskolával – az utazásra,
ajánlást kérnek az iskolától, emellett szükség van a család hozzájárulására és minimális nyelvtudásra is.
Anyanyelvi tanároktól tanulhatnak majd külföldön a diákok, akik családoknál lesznek elhelyezve. Az első utazásokra már ősztől lehet előzetesen jelentkezni, az első diákcsoportok már jövő nyáron részt vehetnek a külföldi kurzusokon.

Bár a piacon lévő jelenleg elérhető külföldi nyelvtanfolyamok árai alapján úgy számoltunk, hogy évente 28 milliárd forintba kerülhet majd a program, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere korábban azt mondta, évente 140 ezer diákot érint, és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa.

A hvg.hu teljes cikkét itt olvashatja

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük