Kerítésen innen
Ismét meghátrált a kormány és vele együtt az MVM, jó hír a feltőtőkártyás áramfogyasztóknak
Igazi jó hír a feltöltőkártyásoknak, az MVM-től.

Még egyszerűbbé válik a feltöltős áramvásárlók helyzete, az MVM – egy kormánydöntés nyomán – módosította a feltöltő-kártyás vásárlók elszámolását és így a korábbi napi elszámolási gyakorlat helyett, éves elszámolásra térhetnek át az áramvásárlók a jövőben.

A módosított elszámolás szerint kedvezményes áron lehet majd tölteni
A kedvezmény addig tart amíg a felhasználó el nem éri az évesen kedvezményesen igénybe vehető mennyiségi határt, ami 2523 kWh. Ezt követően pedig a már csak magasabb, lakossági piaci áron lehet vásárolni és tölteni. A módosított elszámolási rendszer bevezetése szeptemberben várható – derül ki az MVM kérdés-válaszából, amely javaslatot is tartalmaz.
A módosítás bevezetéséig javasoljuk, hogy a legkisebb szükséges mennyiséggel történjen a mérőóra feltöltése, vagy minimalizálja az augusztusi feltöltések számát. Amennyiben a mérőben lévő mennyiség elegendő, javasoljuk, hogy a következő töltéssel várjon szeptemberig – írja az áramszolgáltató honlapja. A vállalat arról is intézkedett, hogy aki eddig „… lakossági piaci áron töltött fel árammennyiséget, azt a fogyasztót visszamenőlegesen kompenzálják, és erről az érintett ügyfeleket írásban fogják tájékoztatni”
– olvasható az MVM tájékoztatásában. Mint ismert, múlt héten számolt be a Blikk arról, milyen bonyolult elszámolási rendszert állított fel az MVM a több százezernyi feltöltős áramvásárló számára, felsorolva az azzal kapcsolatos új és bonyolult MVM-szabályokat.
Alig néhány nap után jött a változás
A most közzétett módosított szabályrendszer szeptembertől felülírja a pár napot megért korábbit. Jámbor András, József- és Ferencváros országgyűlési képviselője, aki már a rezsiemelési rendelet megszületésekor felhívta a figyelmet az elszámolás anomáliáira, közösségi oldalán figyelmezteti a lakosságot, hogy aki elhasználja az éves keretét, azután már rezsinövelt áron vehet csak energiát! Így sokan bajba kerülhetnek majd a rezsicsökkentés év (amely 2022 augusztus 1-től, 2023 július 31-ig tart) végén. Jámbor András írása végén egy javaslatot is megfogalmaz:
„Fontos lenne nem csak a feltöltőkártyás áramvásárlók esetén, hanem a teljes rezsicsökkentésben a rászorulók számára plusz támogatásokat és kedvezményeket adni! Legalább a rezsidíj harmadát kitevő ÁFA összegét elengedni”
-írta meg a Blikk.
Friss!
- A horoszkóp szerint ez a 4 legtöbbet hűtlenkedő csillagjegy – avagy kivel vigyázz, ha a hűség fontos neked
- Lehúzás, vagy bevett gyakorlat a fizetős diplomaosztó?
- Bruck András: Hadházy Ákos esete Magyar Péterrel
- Örülhet, akinek nem jut! – kommentelték a hírt, miszerint a Péterfyben lejárt alapanyagból is készül ebéd
- Kapu Tibor és az Axiom-4 legénysége visszatért a Földre – Nézze élőben!
Szerző
Friss
- A horoszkóp szerint ez a 4 legtöbbet hűtlenkedő csillagjegy – avagy kivel vigyázz, ha a hűség fontos neked
- Lehúzás, vagy bevett gyakorlat a fizetős diplomaosztó?
- Bruck András: Hadházy Ákos esete Magyar Péterrel
- Örülhet, akinek nem jut! – kommentelték a hírt, miszerint a Péterfyben lejárt alapanyagból is készül ebéd
- Kapu Tibor és az Axiom-4 legénysége visszatért a Földre – Nézze élőben!
- Tiborcz István: „mint üzletember, nem érdekel a politika” – És mint Orbán-vő?
- Magyar Péter kimondta, mi lesz rendszerváltása alfája és omegája
- Időjárás? Tiszta bolondokháza! – Napsütéstől jégverésig
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 15., kedd
- Trump Putyinnak: „súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül”