Koronavírus
Itt a rágalomária!
Ahogyan Lendvai Ildikó a Városi Kurírban figyelmeztetett, a kormány törvényjavaslata ellen fellépő és a sürgősségi tárgylást leszavazó parlamenti ellenzék lesz a bűnbak a következő napokban.
Miniszter az álságos ellenzékről
Ez olyannyira igaz, hogy már Varga Judit igazságügyi miniszter már hétfő este elkezdte a rágalomáriát.
Érthetetlennek nevezte az ellenzék „álságos” és „felelőtlen” magatartását Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék nem járult hozzá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához.
A kormány március 11-én hirdette ki a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet. A rendelet tizenöt napig, március 26-ig marad hatályban, azután a kormány már csak az Országgyűlés felhatalmazása alapján hosszabbíthatja meg a rendelet hatályát.
„Varga Judit szerint a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat ellen jól összehangolt támadás indult. Míg a korábbi napokban még konstruktív hétpárti egyeztetés folyt a parlamenti pártok között, addig hétvégén beindult a „liberális-Soros kórus”, a jól ismert szereplők álhír, fake news terjesztésbe kezdtek, ami – mondta a miniszter – súlyos és szégyenletes.”
A fidesz.hu sem volt rest és alig egy órával a szavazás után máris megkezdte az agymosást és a valótlan hír terjesztését.
Aki nem támogatja a kormányt, a családosok ellen van
Hamarosan színpadra lépett a „civil” nagycsaládosok egyesülete is.
Aki a koronavírus-járvány idején nem támogatja a kormányt, az a családosok ellen van – jelentette ki Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke.
Az elnök azt mondta, most összefogásra van szükség, és a helyzet közös megoldására.
Most az kell, hogy csökkenjen a bizonytalanság, és olyan körülmények legyenek, amiben a családok jobban tudnak teljesíteni, dolgozni – fogalmazott.
Dömötör Csaba a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatról elmondta:nem igaz az ellenzék egyik fő felvetése, hogy a kormány teljhatalmat kap
Világosan ott van az előterjesztésben, hogy a rendkívüli jogosítványok a járvány megelőzésére, felszámolására és a káros gazdasági hatások kivédésére szolgálnak – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: a szakorvosok se tudják megmondani, hogy hány hónapos küzdelemre kell berendezkedni, és ezért sem szerepelhet konkrét határidő a javaslatban.
Dömötör Csaba azt mondta, hétfőn kiderült, hogy milyen széles a politikai összefogás a járványellenes küzdelemben. Sajnos az ellenzék nem gondolja úgy, hogy félre kellene tennie a pártpolitikai megfontolásait – tette hozzá.
Forrás: MTI
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
Balogh Antal
2020.03.24 18:37 at 18:37
Még most sem tudjátok abbahagyni a politikát. GYÖKEREK!!!
Kinyó Norbert
2020.03.24 19:25 at 19:25
Kikre gondol? Netán a Fideszre?
Balogh Antal
2020.03.26 19:01 at 19:01
Mindegyikre.!!!!!!!