Connect with us

Koronavírus

Itt minden szétrothad?

mentő
Megosztás

Lehet, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek – ahogy állították – Magyarország az első, de az biztos, hogy ebbe nem értik bele a magyar embereket. Ezt bizonyítja is az is, hogy mentőautó mentőautó után rothad szét.

„Menjetek lassabban!”

Nem sok olyan ország van a földön, mint Magyarország, kivéve persze a masszív diktatúrákat, ámbár a „munkaerő” karbantartására azok zömében is jobban odafigyelnek mint nálunk.

Magyarországon semmi sem számít, ami az emberek bőrére megy. Duma persze van, de azzal vége is, tenni már nem tesznek semmit, hiszen az esetleges ellátás pénzbe is kerülne.

Dr. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége elnöke szerint
A MOMSZ B-A-Z megyei mentőgépkocsi-vezető tagjaink azzal kerestek meg, hogy az OMSZ –tiltakozásuk ellenére – arra kötelezi őket, hogy olyan mentőautóval vonuljanak, amelynek a műszaki állapota nem csak a biztonságos közlekedést, de magát a mentést is veszélyezteti, mivel a mentőautó rossz műszaki állapota hosszú percekkel növelheti a helyszínre vagy a kórházba jutás idejét. Mivel a mai napon egyébként is a megyében volt dolgom, elmentem és megnéztem, és megdöbbentem. A bajtársak elmondták, hogy többször jelezték már a munkáltató felé a problémát, de – többek között a nemrégiben kinevezett műszaki osztályvezetővel az élen – azt a választ kapták, hogy menjenek lassabban.”

 

A drámai videó felvételhez nincs mit hozzáfűzni,ha csak azt nem, hogy a rothadó mentőautó képével tulajdonképen ha jól belegondolunk, semmi újat nem láttunk, legfeljebb egy újabb adalékkal bővült a „világszínvonalú magyar egészségügy” kezdetű hazugságtár cáfolata.

Kapcsolódó

Ingyenes „hősképzés”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük