Banánköztársaság
„Jár a szájuk, tehát hazudnak?” — a legpofátlanabb kommunikációs csapdáról
A minap éppen Görögországban sütötte el a magyar külügyminiszter, amikor az újságírók az Index földbedöngölése okán a honi sajtószadságtalanságról faggatták volna, hogy: hagyjuk már ezt a rémhírt, hiszen itthon a legolvasottabbak, nézettebbek, hallgatottabbak az ellenzéki csatornák. Hazudna, hazudnak és hazudnak!
Kommunikációs (kár, hogy nincs) Nobel-díjat Habony Árpádnak
Az egykori koronaőr és csapata már akkor is életre szólót alkotott volna, ha mást sem tesz, csak ezt az egyetlen toposzt találja ki az Orbán-kormánynak.
Gondoljuk végig, micsoda fegyver egy antidemokratikus és éppen ezért folyamatosan a szabad sajtó nyakán térdeplő rezsimnek, hogy ha bárki számon kéri, csak ezt mondja felháborodást színlelve:
” Hé, miről beszél maga, hol van elnyomva a szabad hang abban az országban, ahol a legolvasottabb, leghallgatottabb, legnézettebb napi, heti és internetes lapok, televízió csatornák, és rádióadók mind ellenzékiek?”
A formál-logika, mint kormányzati filozófia
És ez tény! Ha az elsődleges számokat nézzük, akkor való igaz, hogy önmagukban ezek az orgánumok a legkedveltebbek, de ebből azt a következtetést levonni, hogy „hasítanak” is, csak a formál-logika szabályai szerint lehet. Ez is hamis, ahogy mondjuk az, hogy mivel légörvényben mindig kávét osztogatnak a repülőn, a kávé okozza a vihart és nem a turbulencia könnyebb elviselése figyelemelterelés végett jönnek az utaskísérők a tálcáikkal.
Bármennyire is igaz tehát, hogy az olvasók, tegyük hozzá a rendszeres, tudatos olvasók, komoly többsége valóban előnyben részesítik a demokratikus sajtót a kormányzati hírbazárokkal szemben, ez a nagy egészhez képest így is csak egy apró zárvány.
A nagy többséget, az igazi választók tömegeit, legyalogolta az ezerfejű, na jó csak 476 (KESMA) gagyi -ami ellentétben az ellenzéki lapokkal és portálokkal, a létükért küzdenek és szinte semennyi pénzt sem tudnak reklámra költeni- ömlik a gyanútlanokra.
Nem akarnak, vagy nem tudnak nívós médiát csinálni?
A demagógia lételeme a földhözragadt ócska buherálás és ebben az egyben el kell ismernünk: Orbánék világszínvonalúak, talán csak Trump elnök képes annyira alászállni mint ők. Bármilyen hihetetlen is, még Putyin elnök is igyekszik szofisztikáltabbnak látszani, -hol sikerül neki hol nem- mint hazánk illiberális vezetője.
A leírhatatlanul sok milliárdot a semmire verik el, miközben a Rákosi-rezsim sajtóját is mélyen alulmúló produktum kerül ki „értő kezeik” közül. De mindegy, hiszen övék nemcsak a nagy televíziócsatornák 90 százaléka, de az összes zenei rádió is, amin ugyanazokkal a hazug egyen-hírekkel tömik a zenekedvelők millióinak az agyát.
Nagy igazságot mondott ki a napokban Bolgár György, amikor egy kormányzati főember megint elkezdte az ellenzéki túlsúlyt mantrázni azzal a példával, hogy a legnézettebb híradó is ellenzéki,
„napi 10 percben„
-hangoztatta többször is a rádiós.
És igen, nagyjából ez az arány a média többi felületén is, az meg, hogy mennyire ócska a produktum, azt mutatja, hogy mennyire lenézik és csak szavazógépnek nem polgároknak tartják a népet, akiknek egyetlen dolguk -szerintük- hatalomban tartani őket.
De meddig?
Szerző
Friss
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert
- ‘…Úgy tűnik, hogy a jogállam nem áll meg a nemzetbiztonsági szolgálatok főbejáratánál…’
- Közlöny van róla: nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk népszavazgatni arról, hogy hányszor lehet valaki miniszterelnök
- ‘Lehallgatnak minket…’ – sokan elmondhatnák manapság ezt a mondatot, most Borbély Alexandra tette
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete