Ez a nap
Juncker: nekem pezsegsz, Orbán-kampány?
Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene, sokkal jobban zavarja az „idegengyűlölet”. A politikus erről vasárnap este beszélt az olasz köztelevízióban.
Orbán „a túlzott nacionalizmus lejtőjén”
Jean-Claude Juncker az európai parlamenti választásra vonatkozó kérdésre azt mondta: nem érdekli az ellene folytatott kampány, sokkal jobban aggasztja, hogy a magyar miniszterelnök
„a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, (…) és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem”.
Jean-Claude Juncker szerint ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, nem a nemzeti szuverenitást kritizálja.
„Szeretem a nemzeteket, történelmet, tájakat, kultúrát, a diverzitást, (…) de a nemzeti identitáson túl figyelembe kell venni az európai identitást is”
Jean-Claude Juncker a RAI1 olasz köztelevízió vasárnap esti népszerű Che Tempo che Fa című politikai-közéleti műsorának adott interjút, amiben aggodalmát fejezte ki Olaszország gazdasági helyzete miatt. Példaértékűnek nevezte viszont azt, amit az ország tett a migráció ügyében.
Az EU legalább egymilliárd euróval segítette Olaszországot
Talán az európai szolidaritás elégtelen volt, de minden lehetségest megtettünk
A mandátuma végéhez közeledő Európai Bizottság elnökét hétfőn Rómában Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, kedden Sergio Mattarella olasz államfő fogadja. Jean-Claude Juncker találkozik Giorgio Napolitano volt olasz elnökkel, de nem szerepel programjában találkozó a két olasz kormánypárt vezetőjével, se Luigi Di Maióval, az Öt Csillag Mozgalom, se Matteo Salvinivel, a Liga vezetőjével.
Juncker: a kereszténydemokrata értékek nem egyeztethetők össze a Fidesz politikájával
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik