Connect with us

Kerítésen innen

Jurák Kata mennybemenetele – hirtelen elsősorban „kétgyermekes édesanya lett”, akit „véglények, utolsó, duplanullás gazemberek” fenyegetnek

Megosztás

Jurák Kata, akiről eddig annyit lehetett tudni, hogy a Pesti Srácok újságírója és a Pesti tv riportere, ám amióta hangot adott annak a véleményének, hogy a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárványjelkép meggyalázása miatt, az Őt védelmezők rámentek arra a vonalra, hogy „kiváló újságíró, (…),  kétgyermekes édesanya, akit gyermeke megerőszakolásával, megölésével fenyegetnek”. Ez utóbbinál nem tartották fontosnak a forrás megjelölését.

Most jó lenni MÁV-dolgozónak! Befutott -és még csak nem is késve!- a vezetőség karácsonyi ajándéka
Megosztás

Jurák Kata, akiről eddig annyit lehetett tudni, hogy a Pesti Srácok újságírója és a Pesti tv riportere, ám amióta hangot adott annak a véleményének, hogy a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárványjelkép meggyalázása miatt, az Őt védelmezők rámentek arra a vonalra, hogy „kiváló újságíró, (…),  kétgyermekes édesanya, akit gyermeke megerőszakolásával, megölésével fenyegetnek”. Ez utóbbinál nem tartották fontosnak a forrás megjelölését.

Jurák azokra a Németországban és Belgiumban pusztító áradásokra utal, amikben már több mint 100 ember vesztette életét

„a szivárvány története a Szentírás legismertebb történetei közé tartozik: az özönvíz után Isten szövetséget köt az emberrel, hogy soha többé nem pusztítja el özönvízzel a Földet, és e szövetség jeleként szivárványt tesz az égre. ( 1Móz. 9.11 )”

Jurák véleménye szerint

„a szövetséget meggyalázó országok, nemzetek számára küld az Isten egyértelmű jelzést arra vonatkozóan, hogy ennek milyen következményei lehetnek”.

Majd hozzáteszi:

„Azt hiszem, a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára. Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés feldühíteni”

– írja Facebook oldalán Jurák.

Akik lázba jöttek a védelmében…

Halkan jegyezzük meg, az, hogy Jurák nézete sokakat felháborított, nem támadás, hanem ténymegállapítás, pontosan olyan fontos, hogy megjelenhessen, mint az újságíró véleménye. Ehhez képest a Pihálék közösségi oldalon Pihál Tamás (pt) aláírással az alábbi bejegyzéssel áll ki elvbarátnője mellett:

„BŐSZ, JAKAB, FIGYELJETEK! Most teli szájjal mocskoljátok a kolléganőmet, Jurák Katát, amiért a Bibliából idézve VÉLEMÉNYT mondott a nyugat-európai katasztrófahelyzetről.

Egy kiváló újságíró, kétgyermekes édesanya ellen uszítjátok épp gyilkos hajlamú hordátokat, aminek meg is van az „eredménye”: gyermeke megerőszakolásával, megölésével fenyegetik őt azok a véglények, akiket ti hízlaltatok föl gyűlöletmoslékkal.

Életetekben soha semmi hasznot nem hajtottatok még ennek az országnak, egy értelmes gondolatotok nem volt. Csak a gyűlöletkeltéshez, a hazudozáshoz értetek. Utolsó, duplanullás gazemberek vagytok. Senkik. Tehetségtelen, buta, internacionalista megélhetési politikusbűnözők, akik a Szemkilövető hátán próbáltok beólálkodni a parlamentbe. Jól véssétek az eszetekbe: Jurák Kata cipőtalpáig sem értek!

És ha őt vagy a gyermekeit bármi bántódás éri az uszításotok miatt, azt is bánni fogjátok, hogy megszülettetek!”

Huth Gergely: „ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája”

Huth a Mandinernek nyilatkozott Jurák-ügyben:

Ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája. Jakab Péter aberrált és teljesen sületlen, gyűlölködő posztja után Jurák Kata kolléganőnket és gyermekeit gyakorlatilag életveszélyesen fenyegetik pedofilok és gonosztevők a FB-posztja alatt, holott lehet vele egyetérteni vagy egyet nem érteni, ténykérdés, hogy a szivárvánnyal kapcsolatban kolléganőnk egy legitim, vallásos álláspontot fogalmazott meg ominózus posztjában, amelyet Jakab Péter teljességgel félreértelmezett.

Az ember már nemcsak, hogy függetlenítette magát Istentől, hanem Isten helyébe akar lépni – véli a Pest Srácok szerint Jeszenszky Zsolt, hozzátéve

Nem csodálom, hogy épp Németországot, az utóbbi időben, főleg a foci-Eb kapcsán a szivárványkultusz őrületében legerőteljesebben tévelygő országot sújtotta most hatalmas özönvíz. Ez kicsit Isten iróniája.

Szentesi-Zöldi szerint

„Most mindenki köpködi Jurák Katát a lenti pár mondat miatt. Még a nemzeti oldalon is csak óvatosan állnak ki mellette. Hát, én hadd álljak ki mellette ezúton is, mert:

  • 1. Ugyanolyan legitim véleményt formált a történtekről, mint bárki más, amit mondott, nem nagyobb szamárság, mint védelmezni a védelmezhetetlent.
  • 2. Én is hiszek abban – ha nem is biblikus alapon – hogy a bűn után bűnhődés következik. Ez fontos természeti és társadalmi törvény. Európa bűnben él, amiért elveszi majd a büntetését. Hogy tudatlan, vulgárateista, zsákutcás emberek ezt nem látják be, nem Jurák és nem az én problémám.

Egyszóval sokfélék -kétfélék?- vagyunk és kevéssé tudjuk egymást tolerálni, az egyszerűbb eszközt választjuk: pusztuljon a másik! Gondolkodjunk, Béláim! Engedjük meg egymásnak a „mástgondolást” és ne hergeljük az arra hajlamosakat, mert beindulnak és egyikünk sem tudja leállítani őket.

Inkább beszélgessünk, vitatkozzunk!

Azt is csak halkan jegyezzük meg, hogy ezek a „család-barát” kollégák csendben vannak, sőt élenjárnak, amikor az ellenzék egyes vezetőinek családtagjait gyalázzák, követőit -adott esetben mint nemrég Egerben-  fegyverrel fenyegetik.

Úgyhogy ameddig nekik maguknak nem jut eszükbe, mi vagyunk kénytelenek megerősíteni a hírt, hogy úgy Soros György, mint Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is családjáért aggódó kiváló férj és édesapa.

Kapcsolódó

 

jurák

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Neaddfel

    2021.07.18 18:00 at 18:00

    Tényleg hogy is jön ez a Jurák a Bibliai szivárvány idézettel meg isteni csapással amikor ez a színkavalkád pont, hogy a szabad szerelem (orrba-szájba, elölről-hátulról, férfi a férfivel, nő a nővel) liberális kánonának a netovábbja.

  2. Marta Brash

    2021.07.19 00:34 at 00:34

    jurakkatikanak fingja nincs a Bibliarol – igaz, a keresztenyseghez sincs koze. Most akkor, hogy poenkodik es karoromkodik masok nyomoran, itt a feladat: a Dunantulon mar arad – hiszen a viz eljut hozzank Nemetorszagbol a folyokon, Dunan keresztul – szoval mit fog mondani majd a magyarorszagi pusztulasra? Soros, Gyurcsany muve? Mert mast a szegenyes kis agyaval nem fog kitalalni – de nem is kell kitalalnia, hiszen ez a fidesz pamflet fo propagandavonala – o meg hithu fideszes. Hat kosse fel a gatyajat, es mar most talalja ki a hulyesegeit a magyar katasztrofara. Bar igaz, katasztrofa mar az is, hogy az olyanok, mint o , egyaltalan megszolalhatnak az eterben

  3. Neaddfel

    2021.07.19 19:20 at 19:20

    Drága Márta, úgytűnik álmatlanságban szenvedsz 00:34, vagy az ékezet nélküli billentyűzetedből (keyboard) kiindulva onnan a keleti partról osztod az észt ?
    Netántán az Amerikai Népszavát olvasván, 56-os ÁVO-s szülők gyermekeként.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük