Banánköztársaság
Juszt László: végjáték a Duna mentén?
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Ez esetben sem tett másként.
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Ez esetben sem tett másként.
„Ez is egy kérdés, s nem is mellékes!
Négy nappal ezelőtt a magyar kormány, egészen pontosan Szijjártó Péter azt nyilatkozta, hogy Magyarország még jobban növelheti befizetését a Budapesten működő orosz kémbankban.
Ekkor már a második legnagyobb befizető volt a magyar kormány, amely a tőke 17,36 százalékát adta be, azaz csaknem 76 milliárd forintot tesz ki a részesedése.
Erre ma délután közlik, hogy “vissza a babaruhát”. Azonnali hatállyal kilépnek az IIB-ből.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű!
- Mi lesz a részesedéssel?
- Kivásárolnak minket?
- Ha igen, akkor ki?
- Ha igen, akkor hány százalékon?
- Vagy otthagyjuk a berakott tőkét?
- Bukunk újabb 76 milliárdot?
- Mi lesz a bank licenszével?
- Mi lesz az igen értékes Duna-parti ingatlannal, a Lánchíd Palotával?
- Az IG tagok általában a teljes vagyonukkal felelnek. Büntetőjogi felelőséggel is tartoznak, hogyan lesz ez számon kérve?
- Tudja-e valaki, – mert ez sem volt eddig nyilvános – hogy milyen kihelyezései voltak?
- Voltak-e egyáltalán?
- Milyen garanciákat vállalt más bankok mellett?
- Mi lesz a diplomáciai mentességgel itt tartózkodó oroszokkal, akik közül kettőt máris fekete listára tettek az USA-ban?
- Van-e valaki aki felelősséggel állíthatja, hogy Magyarországot ma egy felelős ember irányítja, s nem egy politikai kalandor, akit csak a korrupció, a teljes pályás letámadás tart a pozíciójában?
Végjáték a Duna mentén?…”
A hozzászólásokból….
„Sok kérdés merült fel írásában, de válasz rá nem lesz. OV is gyorsan mondott valamit, de hogy mennyire komolyan, az majd később fog kiderülni. Ha csődbe megy a bank – ahogy látszik – visz magával mindent. Ismét bukik az ország rajta . Talán az épületek visszavehetők? Orosz barátság – ingyen rendelkezésre bocsátása; nem az első ilyen alkalom.”
„Nagyon jó kérdések, várom a ner-kormány válaszát rá! Remélem lesz pár politikus akinek a székébe kerül ez a blama. Vagy maradunk továbbra is a „Következmények-nélküli ország””
„Jó és jogos kérdések. Félek, hogy a válaszok valami ilyesmik lennének: „Kellemes karácsonyi ünnepeket!”
„Nem elég a sok hitel ,amit Paksra is felvettek ,most meg itt is kútba dobott milliardok. Az katasztrófa ha egy kormány tolvaj és korrupt ellopja a pénzünket – de még mellé annyira dilettáns ,hogy ami van azt meg elherdálja.”
” A letelepedési kötvénnyel kitárták Magyarország -és ezzel Európa -kapuját az orosz kémek előtt és egyidejűleg meggyengítették a kémelhárításon belül az “orosz” vonalat !”
Háttér
Boros Imre, az orosz „kémbank” magyar igazgatótanácsi tagja szerint: az Egyesült Államok által hozott szankció a bank működését halálra ítélte, így ésszerű, hogy a kormány kilép belőle – mondta Boros Imre közgazdász, a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) igazgatótanácsának tagja csütörtökön az RTL Híradónak.
„Az NBB számlakapcsolatait letiltják, nem tud pénzt utalni, így vége. Gyakorlatilag megsemmisítették a büntetőintézkedések, olyan, mintha terrorbombázás történt volna”
– tette hozzá.
Az oroszok is ki fognak lépni, ők sem tudják működtetni a bankot, megszűnik
– mondta Boros, aki szerint
ezek után az eszközök és a követelések rendezésére kerül majd sor.
Boros arra reagált, hogy a kormány bejelentette, visszahívja a Nemzetközi Beruházási Bankban tisztséget betöltő, a magyar állam által delegált személyeket, valamint kilép a nemzetközi pénzügyi szervezetből.
A bank befizetett jegyzettőkéje 427 millió euró a G7 szerint, amiből több mint 25 százalék (108 millió) esik Magyarországra. Azt egyelőre nem tudni, ennek a pénznek mi lesz a sorsa.
Az ukrán háború kitörése után Csehország és Szlovákia már kilépett a bankból, majd Románia és Bulgária is bejelentette, hogy távoznak. A legnagyobbrészt orosz tulajdonban lévő bank 2018-ban jelentette, hogy Budapestre teszi át a székhelyét, az országgyűlés pedig úgy döntött:
a bank dolgozói teljes diplomáciai mentességet kapnak.
Szakértők szerint ez lehetővé tette orosz hírszerzők magyarországi tevékenységének bővítését, beutazásukat a schengeni övezetbe, ezért is emlegetik orosz kémbankként a pénzintézetet.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat