Connect with us

Blogbazár

Juszt már megint bevitt egy gyomrost Kocsis Máténak

Megosztás

Juszt László ismét felhívta a figyelmet Kocsis Máté újabb orbitális hazugságára. A Fidesz frakcióvezetője már megint finoman szólva is meghajlította  a valóság tényeit és, hogy merre, azt döntse el az olvasó.

juszt
Megosztás

Juszt László ismét felhívta a figyelmet Kocsis Máté újabb orbitális hazugságára. A Fidesz frakcióvezetője már megint finoman szólva is meghajlította  a valóság tényeit és, hogy merre, azt döntse el az olvasó.

Hát persze Kocsis úr!

Kocsis Mátét, akit nem az eszéért szeretnek, – akik szeretik – megint szólt egy egetverő baromságot:

„Ugye tudják a baloldali politikusok, hogy azok a sportolók, akiknek a sikerei kapcsán sorra tették közzé a likevadász gratuláló posztjaikat, javarészt ugyanazok a sportolók, akiket megfosztottak a 2024-es hazai rendezésű olimpiától? Sokaknak jutott eszébe elsősorban a momentumosok komplett rokonsága, amikor Tokió Párizsnak adta át a “stafétát” az olimpia lezárásaként, és nem Budapestnek. De erre persze az egész baloldal “büszke” lehet.”

Emlékeztetem a nagyeszűt, hogy 2017. február 22.-én, az Origo információja szerint mi történt:

“Az állami televízió információja szerint (amit nem sokkal később természetesen a kormány is megerősített) Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök szerdai találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. A döntés oka, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot. Ezért a tárgyaló felek arra jutottak, hogy csak az lehet a felelős döntés, ha a főváros és a MOB visszalép a pályázattól.”

Nyilvánvaló, hogy ilyen horderejű döntés nem is születhetett meg az olimpiarendezést megálmodó miniszterelnök nélkül

Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Orbán nem számított olyan nagy mértékű ellenállásra, amely népszavazást követelt a kérdésben. Egyébként egy felmérés szerint minden harmadik kormánypárti szavazó is a pályázat visszavonására szavazott volna egy népszavazáson. Orbán tehát egyszerűen megfutamodott. Nem vállalta – mint már oly sokszor – a megmérettetést, inkább lemondta az olimpiát.

Szóval Kocsis, ha ilyen fiatalon, ennyire rossz az emlékezete, akkor legalább kérdezzen, vagy olvasson! Menni fog?

Forrás

Kapcsolódó

 

juszt

Szerző

8 hozzászólás

8 Comments

  1. Neaddfel

    2021.08.14 20:49 at 20:49

    Juszt maga nemlesz az enyém.
    Egy ilyen hazug szarszájú ugyanmár kinek is kellene.
    Ja, hogy az elkúrónak, aki hazudott reggel meg éjjel meg este is, pont ugyan úgy mint 56-ban az ősei.
    Szóval seggfejkéim (már akik juszt is beszopják) szóval az úgy kezdődött ugyebár, hogy egy senkiházi akit Fekete Győr Andrásnak hívnak és most a MOMENTUM nevű újabban igen hírhedtté vált szervezet elnöke, szóval ez a rendkívül antipatikus fiatalember csinált egy akciót minek folytán egy csomó szerencsétlen aláírt egy papírkát, hogy ne legyen olimpia.
    EZEK UTÁN !!!, mondta Orbán, ha nem, hát nem.
    Szóval a sorrend seggfejkéim, a sorrend.

  2. gina

    2021.08.14 21:46 at 21:46

    Neaddfel.. te egy akkora seggnyaló barom vagy ilyen IQ nullák jobb ha a Demokrata oldalon ugatnak, a mocskos szemét cigányotokat védjétek csak, ugyis szarban vagytok 22 nem a ti évetek patkány barmok , hajrá mocskos cigányok !!

  3. Surdillo

    2021.08.15 00:22 at 00:22

    Ritka hülye 1 bites fidessnyalonc,legalább az aljas origótoknak higgyél te agyrágott buzigyuri!!!!!!!

  4. Obbágy Attila

    2021.08.15 10:30 at 10:30

    Ezeket a hozzászólásokat szívesen visszaolvasnám bírósági jegyzőkönyvekből, ahol a tárgyalás eredménye a korrupt politikusok vagyonelkobzás utáni bebörtönzés.

  5. Malvin

    2021.08.15 22:31 at 22:31

    Azért azt remélem érzékeled,mekkora baromságot írtál,te szetencsétlen!?Az hagyján,hogy a stílus,maga az ember,efelett hajlandó vagyok nagyvonalúan elsiklani,ám az rendkívül szórakoztató,hogy magad ismeted el a trottyos gyábadágát!Szóval,ha nem,nem?Akkor mit nyáladzik itt ez a nyikhaj,ha a főni már egyszer megmpndta a megmondást?Egyébként is,milyen alattvalók is vagytok ti ketten,hogy nekimentek a főni akaratának?Ha ő akarta volna,lenne olimpia,de bedurcázott és azt mondta,hogy nem.Szóval,törődjetek már bele !???

  6. Szabó Sándor

    2021.08.15 22:35 at 22:35

    Hűtő fűtő klíma

  7. orbán

    2021.08.16 06:04 at 06:04

    gina!!!!!
    felhívnám a figyelmed 2 dologra:
    1. Értelmező olvasás, és akkor a témához érdemben tudsz hozzászólni, így csak egy troll tajparaszt képét mutatod.
    2. „mocskos szemét cigányotokat védjétek csak, ugyis szarban vagytok 22 nem a ti évetek patkány barmok , hajrá mocskos cigányok !!”
    Felejtesz, mint Kocsis Máté, mivel nélkülük a gazdádéknak (segítek: nem a gaz dádék) igen csak nehezebb lett volna.
    Ám megértem hozzáállásod, mert annak idején a Hitler névnapját is megünneplő, karlendítő, miépes Kocsis Máté f….t szopod.

  8. Jenő Surányi

    2021.08.17 12:12 at 12:12

    A korábbi hozzászólások mindent elmondanak a mélymagyar néplélekről.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük