Banánköztársaság
Az orbáni illeberalizmus demenciája
A demencia nem más, mint értelmi hanyatlás, elbutulás, ennek jelei jól megmutatkoznak az elmúlt nyolc év kormányzásnak hazudott kórképében.
Pénzpiaci felkészültség nélküli jobbkéz, meg a baltás is tünet
Nézzük csak az egyik, fentieket alátámasztó tünetet. Az utolsó pillanatban jelentették be a nyilvánvalót, Matolcsy lett a jegybank elnöke. Nos, a pénzpiaci felkészültség nélküli „jobbkéz” kinevezése ostobaság. A bejelentés időzítésének feltételezett oka is ezt bizonyítja. Mi más lehet, ha nem az, hogy a kinevezett nem felel meg a jegybanki törvényben rögzített előírásoknak. A többi vezetői posztokra való bebetonozásokat már meg sem említem!
A baltás ügy is egy olyan tünetcsoport, amely jól érzékelteti az intellektuális működés és kognitív képességek romlását. Mert a körülöttünk lévő világ helyes, ésszerű értékelése nem engedte volna meg, hogy hőssé segítsünk kiadatással egy brutális gyilkost. A megismerés és a gondolkodás kificamodottságát tükrözi mindaz, amit ebben a témában elkövettek a hatalom hazai képviselői, nem csupán kifelé, de befelé is, lásd Navracsics kezdeti hozzáállását a témában.
Művészet, Veritas és a mészáros
A Magyar Művészeti Akadémia semlegessége és sokoldalúsága is több mint vitatható. Sérült a pluralizmus követelménye, ha az alapító tagok kizárólag törvényben rögzített civil szervezet tagjai közül kerülhetnek ki. A művészet tartalmi értékelésébe avatkozó állam, a kulturális közélet ilyetén befolyásolásával, valamit a filozófusok emlékezetes megtámadásával semmutat mást, mint az ítélőképesség romlását. A Veritas fedőnevű, a halálba exportálást idegenrendészeti eljárásként kommentáló intézet, valamint a német megszállást szoborcsoporttá arkangyalózó elképzelések is, mind, mind az előbbieket igazolják.
Voltak még egyéb demenciára utaló jelenségek is. A tünet együttesből válogathatunk az eddig felsoroltakon kívül is, bőségesen. A földpályázatok titkossága mellett, a csókosok kielégítése is jól példázza ezt. Felcsút polgármestere, a Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia elnöke, a Mészáros és Mészáros Kft tulajdonosa, a Búzakalász66 Kft ügyvezetője, a Mészáros Autójavító Kft tulajdonosa a megmondhatója, hogy mit is jelent valójában a csókosság. A nemzetinek kikiáltott trafikokról nem is beszélve. A téveszmék kialakulása, stabil rögződése jelzi a leépülést, még akkor is, ha az érintett egyének és szemlélőik számára az adott pillanatban mindez még kedvezőnek is tűnhet, elsősorban anyagilag.
Gáz, paksikálás, meg az alaptörvényesdi
A lelépett energiaügyi helyettes államtitkár szerint:
A nagykereskedő a folyamatosan csökkentett lakossági gázárak és az emelkedő orosz importárak, valamint a zuhanó keresletre érzéketlen átvételi kötelezettsége miatt az utóbbi években egyre nagyobb, évi több tízmilliárdos veszteséget termelt a német tulajdonosnak. Mi ezt most több százmilliárd forintért átvesszük
– mondta az E.On gázcégeinek megvásárlásával kapcsolatban. Az ésszerűség hiánya, a nemzeti legyen ez a cég is,- című, valóságtól elrugaszkodott kívánalma magában hordja a káros tüneteket. Az elpaksolt dolgokat, meg a többi baromságot, már szóba sem hozom!
És a magyar csapatot sem, a százezer toborzott agitátort, akik a populizátor felcsúti harcba szólítására majd felkeresnek több millió választópolgárt, hogy rinyáljanak újabb négy esztendőért.
Elég is ennyi. Az alaptörvény módosításai, az ígéret dömping, a törvénykezési sorozatgyártás, a módosításokkal együtt és még számtalan konkrét példa igazolja a fentieken kívül a demenciát. Az országra nézve is káros egy magát néppártnak tartó, kormányzó szerveződés ilyetén állapota. Betegek. Nem segít más, mint az elkülönítés. Demokratikus módon, választással. Nincs más választásunk! Különben végleg eluralkodik rajtunk a depresszió és az elhülyülés!
A döntés a kezünkben van! Mindenkinek el kell menni szavazni!
„Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valósággá válik” /Ady/
Emlékezzünk az előző választások előtt is óbégatva kampányoló Orbán Viktor Mihályra
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson
- Antifasiszták vonultak a várba a szélsőjobbosok ellen a Kitörés napján
NERKeseru
2018.02.17 03:09 at 03:09
El bizony, fokepp te szanalmas balfasz 2-3 millio otthon kussban ulo senkihazi, kifosztott troger. Most mutatsd meg, hogy ember vagy, vagy megdoglesz a nyarra, ezt garantalom! De ruhellem mar ezt a kreten orszagot, a francba is 🙂