Kerítésen innen
Káoszközeli állapotra készülnek a benzinkutak? – Megszólalt a MOL….
Ahogy arról beszámoltunk, a NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás alapján kijelenthető, hogy 2024. január 1-től a benzin esetében 152,55 (ha a Brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 157,55), a gázolajnál pedig 142,9 (ha a Brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 152,9) forint lesz literenként az adó mértéke.
Ez azt jelenti,
hogy az áfával együtt a magyaroknak körülbelül 41 forinttal kell majd többet fizetniük az üzemanyagért. Egész pontosan ebből
a jövedéki adó emelése „csak” 32,6 forint literenként, azonban a 27 százalékos általános fogalmi adót a jövedéki adóval együtt számított árra teszik rá, vagyis a 32,6-nak a 27 százaléka automatikusan hozzárakódik az árhoz, így jön ki együtt a több, mint 41 forintos drágulás.
Arról is írtunk, hogy a jelentős áremelkedés miatt a szakemberek arra számítanak, hogy az év vége felé közeledve ismét elszabadul a pokol a kutakon, ugyanis várhatóan sokan kihasználják még az idei olcsóbb árakat. A Mol csoport most tájékoztatót küldött a kereskedelmi partnereinek, amelyben az áll:
„Elegendő üzemanyagunk van ahhoz, hogy kiszolgáljuk az igényeket, de minél több megrendelést kapunk egyszerre, annál hosszabb logisztikai futamidővel kell számolnunk”.
Emlékeztetőül…
A fentiek abból a szempontból nem számítanak újdonságnak, hogy a kormány nyáron bemutatott adócsomagjában is ez szerepelt. Csakhogy azóta kiderült, hogy ekkora emelésre nem feltétlenül volna szükség az EU-s szabályok miatt, de az újabb, őszi adócsomagban ennek ellenére sem volt szó arról, hogy korrigálnák a tervet.
Az adóemelésre azért volt szükség, mert gyengébb a forint, mint évekkel ezelőtt volt. Az EU szabályai szerint a benzinnél literenként 35,9 cent, a gázolajnál 33 cent a jövedéki adó minimális szintje, és ahogy gyengült a forint, eurócentbe átszámolva lementünk ez alá.
Most egy olyan adót határozott meg a kormány, amely 420 forintos euróárfolyamnál is megfelelne az uniós szabálynak, ezért indult el a spekukálás, hogy nem viszik-e lejjebb kicsivel így, hogy 380 forint körül jár az euró.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat