Connect with us

Egészségünkre!

Tesz Orbánékra a koronavírus

koronavírus,
Megosztás

Megállíthatatlanul terjed hazánkban is az újabb koronavírus járvány, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert a kormány igyekszik figyelmen kívül hagyni és eltitkolni  Oltásra pedig szinte lehetetlen bejelentkezni.

Mit hozhat még a karácsonyi népvándorlás?

Egy jelentős légúti járvány zajlik most Magyarországon – mondta Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos. Hozzátette: érdemes megemlíteni, hogy működik a légúti figyelőszolgálat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ keretein belül, ide érkeznek minták a háziorvosi praxisokból, amelyek megerősítik, hogy a jelenlegi légúti megbetegedések a döntő többségének a hátterében a koronavírus fertőzés igazolható-írtuk néhány napja.

a mkormány azonban szinte semmit nem tesz a járvány megelőzése érdekébe, hanem egy képzavarral élve ami azonban pontosan leírja a helyzetet, a jószerencsére bízva magát a „homokba dugná az egész ország fejét”, pedig ez a taktika még soha, sehol nem hozott sikert.

Néhány ezer oltást beszereztek ugyan, de azok beadatására időpontot foglalni lehetetlen.

Ahol őszintén beszélnek

koronavírus

Emelkedik Nagy-Britanniában az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma: az Angliára és Skóciára összpontosító vizsgálat szerint Londonban a legmagasabb a fertőzöttségi arány – áll a brit kormány egészségbiztonsági hivatalának (UK Health Security Agency, UKHSA) csütörtökön ismertetett téli helyzetértékelésében. A szervezet friss becslése szerint Angliában és Skóciában a december 13-i állapot alapján a lakosság 4,2 százaléka hordozhatta a SARS-CoV-2 típusú koronavírust. Ez jelentős növekedés, két héttel korábban ugyanis a UKHSA becslése szerint 1,8 százalék volt a fertőzöttségi arány.

A szervezet számításai szerint az Egyesült Királyság két legnépesebb országában a múlt héten végzett vizsgálat idején átlagosan 24 emberre jutott egy koronavírus-fertőzött; ez 2,55 millió fertőzöttet jelent-idézi a Blikk!

Az átlagon belül Angliában 4,3 százalék, Skóciában 4,1 százalék lehetett a fertőzöttségi arány a felmérés időszakában.

A magyar egészségügyi kormányzat viszont hallgat.

Csínján a karácsonyi vendégeskedéssel, hogy jövőre is együtt ünnepelhessen a családjával, barátival!

karácsony

illusztráció, V. K.

Szerző