Connect with us

Egészségünkre!

„A beteg az első” – Pintér Sándor országos kórházi vezetői értekezletet tartott

Megosztás

„A beteg az első” címmel országos kórházi vezetői értekezletet tartott április 13-án csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Megosztás

„A beteg az első” címmel országos kórházi vezetői értekezletet tartott április 13-án csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Az értekezleten részt vett 284 fő – közöttük az irányító vármegyei és városi kórházak főigazgatói

A Belügyminisztérium a szakmai értekezleten tájékoztatást adott az egészségügyet érintő legfontosabb témákról, célokról és feladatokról. A kormány célja a mostani nehéz háborús és szankciós helyzet ellenére változatlanul az, hogy a betegek ellátása javuljon mind háziorvosi, mind szakrendelői, mind kórházi szinten.

A háború és szankciós energiaválság okozta rendkívüli kiadások mellett a kormány az idei költségvetésben 1600 milliárddal többet fordít az egészségügyre, mint 2010-ben.

A kormány folytatja az orvosok és az ápolók béremelését is. Az orvosok bére legutóbb januárban 11%-kal nőtt, az újabb ápolói béremelésre pedig idén júliustól kerülhet sor.

További cél a koronavírus-járvány miatt megnövekedett várólisták csökkentése, hogy minden beteg megfelelő időben, a lehető leggyorsabban hozzájusson a diagnózishoz és a betegség kezelése minél kevesebb idő alatt elkezdődjön.

A magyar emberek egészségi állapotának javítása és a betegségek korai diagnosztizálása érdekében kiemelt cél a népegészségügyi programok, a szűrések kiterjesztése és a háziorvosok által végzett szűrővizsgálatok ösztönzése.

Folytatódnak a háziorvosi alapellátást, az ügyeleti rendszert, a szakrendelők és a kórházak működését, az egészségügyi informatikai szolgáltatásokat, valamint a laboratóriumi rendszert javító lépések is.

Forrás: Belügyminisztérium

122 igen és 31 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadták az orvosi kamarát lenullázó Pintér-javaslatot

Szerző